Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar elnökségi év a FINABEL-nél

Szöveg: MHP HSZ SZF | Fotó: Roman Visetti |  2021. április 17. 20:33

Ez év áprilisától, egy éven keresztül magyar vezetéssel folytatja munkáját az Európai Unió szárazföldi haderőinek együttműködését koordináló szakmai szervezete, a FINABEL. Az elnökség ünnepélyes átadás-átvételére kétnapos nemzetközi konferencia keretében, április 12-én került sor Svédországban, a Stockholmban működő Karlberg Katonai Akadémián.

20210412_bezmah01_Finabel_024

A koronavírus-járvány miatt csak az elnökséget átadó svéd és a tisztséget átvevő magyar fél képviselői vettek részt azon a konferencián, amelynek keretében Takács Attila vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága szárazföldi haderőnem szemlélője átvette a huszonkét meglévő és a két újonnan csatlakozott tagállam szárazföldi katonai együttműködését koordináló szakmai szervezet vezetését. A tagállamok szárazföldi parancsnokai, katonai szakértői és képviselői rendhagyó formában, online követték az eseményt.

Karl LE Engelbrekston vezérőrnagy, a hivatalát átadó svéd elnök – aki a svéd szárazföldi vezérkar főnöke – beszédében köszönetet mondott az eltelt egy év munkájában részt vett katona és civil szakembereknek. Kiemelte, hogy a svéd elnökség alatt a kiképzésre, annak megújítási és együttműködési lehetőségeire helyezték a hangsúlyt, és ennek során kiemelten foglalkoztak a kiképzéshez valós körülményeket biztosító szimulációs eszközök, módszerek alkalmazásának színtereivel. Beszédének zárásaként sok sikert és eredményes munkát kívánt a magyar félnek, majd ünnepélyesen átadta a FINABEL zászlaját Takács Attila vezérőrnagynak.

20210412_bezmah01_Finabel_069

Takács vezérőrnagy válaszbeszédében először köszönetet mondott a svéd félnek az eltelt egy év erőfeszítéseiért és munkájáért, majd köszöntötte a FINABEL szervezetéhez újonnan csatlakozó Montenegrót és Norvégiát. „Büszkeség számunkra az elnökség átvétele és az elkövetkezendő esztendőben a FINABEL szakmai közösségének vezetése” – mondta a vezérőrnagy, aki röviden ismertette a magyar elnökség szakmai programját, mely három pillérre épül.

Fókuszba kerül a modern gyalogsági harcjárművek kérdése, tovább viszik a szimuláció alkalmazási lehetőségeit a kiképzések vonatkozásában, valamint nagy hangsúlyt kap a kibervédelem kérdése. A szárazföldi szemlélő szerint azért ezek a témák lettek a magyar program fő elemei, mert annyira felgyorsult a technológiai fejlődés a világban, hogy a hadseregeknek már nem a jelenhez kell alkalmazkodniuk, hanem a jövő nagy kihívásaira és fenyegetéseire kell felkészülni minden téren. Éppen ezért az elkövetkezendő év munkáját, törekvéseit, célkitűzéseit és együttműködését az „Adopt to the future” – vagyis „Alkalmazkodj a jövőhöz” elv határozza meg, ez lett a program jelmondata is. Az elnöki tisztség betöltése és ezzel a szárazföldi vezérkar-, és haderőnemi főnöki bizottság vezetése (COS – Chief of Staff Committee/Chairman) mellett, magyar főtiszt látja el a FINABEL fő katonai szakértői testületének vezetői tisztségét (PME – Principal Military Expert Committee/Chief) Kender Tamás ezredes, az MHP szárazföldi szemlélőség haderőnemi irodavezetője, továbbá az asszisztensi tisztséget (APME – Assistant Principal Military Experts) Varga Zoltán alezredes, az MHP szárazföldi szemlélőség főtisztje személyében.

20210412_bezmah01_Finabel_130

A kétnapos konferencia keretében szakmai előadásokon számolt be a svéd fél az eltelt egy év eredményeiről, kutatásairól, valamint vezetői megbeszélésekre is sor került. A magyar elnökség 2022 áprilisáig tart, melynek zárásaként Magyarország ad majd otthont a tagállamok szárazföldi vezérkar és haderőnemi főnöki találkozójának és a huszonnégy tagállamot tömörítő FINABEL konferenciának.