Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Magyar gulyás” Hitler hétvégi házában

Szöveg: Révész Renáta |  2009. augusztus 26. 10:29

Vajon hogy lehet egy lapon említeni Hitler Sasfészkét a magyarok egyik leghíresebb levesével? Aki ellátogat a Bajorország szívében található Berchtesgadenbe, az ma már egy éttermet találhat ott, ahol 70 éve még Hitler fogadta magas rangú vendégeit. Sőt, még egy gulyást is ehet…

Kétségtelen, hogy Adolf Hitler a XX. század egyik legsötétebb szereplője volt, éppen ezért a német nép majd minden olyan helyszínt, épületet, szobrot, bunkert eltörölt a föld színéről, amely felidézhetné a Führer személyének emlékét.
Éppen a fent említett okok miatt számít különlegességnek a németországi kisváros, Berchtesgaden mellett magasodó hegy csúcsán lévő Sasfészek, Hitler „hétvégi háza", amelyet Martin Bormanntól, illetve a német kormánytól kapott 1938-ban ajándékba az 50. születésnapjára.

1595890534
Az épület ma is áll, sőt a maga időtlenségével emelkedik a lélegzetelállító tájkép fölé, amelyen egykor csak a náci rezsim felső vezetése és Hitler kiemelt vendégei gyönyörködhettek.
A ház csodával határos módon nem pusztult el a bombázások során, és bár a háborút követően voltak erre vonatkozó tervek, az akkori kormányzó megvédte a végső lerombolástól. A nagyközönség 1952 óta látogathatja az 1934 méter magasan álló Eagle Nestet (németül Kehlstenhaus).

A valóságos mérnöki csodának számító építmény – és a hozzá tartozó utak, alagutak – megépítésére sem a pénzt, sem az energiát nem sajnálták. Több száz munkás dolgozott látástól-vakulásig, hogy alig 13 hónap alatt a hegybe robbantsák azt az egy nyomvonalas szerpentines utat, mely ahhoz az alagúthoz visz, melyen keresztül egy 124 méter magasságba emelkedő liften keresztül lehet feljutni. A munkálatok „természetesen" halálos áldozatokat is követeltek, hiszen a munkásoknak extrém veszélyes körülmények között kellett dolgozniuk az egyes helyeken több száz méteres mélységű, szinte függőleges hegyoldal mentén.

Ma már ezeken a szerpentineken csupán a helyi közlekedési vállalat speciálisan erre az útra kifejlesztett kisbuszaival lehet fel

1595890535
jutni. A központi parkolóban lehet megvásárolni a buszjegyet (a Sasfészekbe külön belépőt nem kell váltani, ám a 15 eurós buszjegy ára magáért beszél).
Egy alagúton keresztül jutunk ahhoz a lifthez, amelynek utasfülkéje eredeti állapotban van ma is, már ezzel egyfajta időutazásban részesítve a látogatókat. Az óra és a telefon ma is ugyanúgy van felszerelve a liftajtó mellé, mint amikor még az SS tisztek beszéltek rajta.

Hitler szívesen hívott meg a házba magas rangú külföldi vezetőket, ha le akarta őket nyűgözni, bár egyes korabeli számítások szerint ő maga csupán körülbelül tízszer látogatott el a házba. Többször járt ott élettársa, Eva Braun is, aki mind a környéket, mind a házat előszeretettel fényképezte, ezzel örökítve meg az utókornak a Führer látogatásainak némelyikét.

1595890535
A ma étteremként működő hely – legalábbis kívülről – ma is éppen úgy néz ki, mint 70 éve, azzal a különbséggel, hogy ma már nem a náci zászló, hanem a bajorok egyik híres sörének a lobogója van kitűzve a teraszon. Természetesen a szuvenír árusok sem panaszkodhatnak a forgalomra: arra azonban kínosan ügyelnek, hogy a náci rezsimre vagy Hitlerre még csak véletlen se utaljon egyetlen – egyébként igen borsos áron beszerezhető – emléktárgy se. Csupán a hely történetét feldolgozó könyvben van szó arról, kinek is épült.
A ház központi helysége, ahol a vendégek összegyűltek, ma már a turistákat szolgálja ki. Korábban a Führer és vendégei teáztak a kandalló előbb, később az amerikai katonák pihenőhelyéül szolgált.
A teremben egyedül az a bizonyos kandalló maradt meg eredetiben, amelyet egykor Mussolini ajándékozott Hitlernek.

A mai látogató akár emellett is elfogyaszthat egy „Ungarische Gulaschsuppe"-t, ugyanis nemzetközi hírnévnek örvendő levesünk is megtalálható az étterem kínálatában.
Ám aki az evés-ivás helyett egy kis sétára adja a fejét, az elsétálhat a háztól néhány száz méterre vezető gyalogúton, amely végigfut a hegytetőn, és tiszta időben lélegzetelállító látványt nyújt mind a négy égtáj felé.

A Budapesttől több mint 570 kilométerre lévő Eagle Nest (Kehlsteinhaus) azonban a téli hónapokban zárva tart; csupán május közepétől október közepéig – az időjárás függvényében – várja látogatóit.

 

1595890535
 

1595890535
 

1595890535
 

1595890536
 

1595890536
 

1595890536