Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már hajlandó megosztani hatalmát a kormány a tálibokkal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 14. 15:41

A hatalom megosztását ajánlotta fel a kabuli kormány a táliboknak cserében az országszerte tomboló erőszak leállításáért – nyilatkozták kabuli kormányzati források az AFP francia hírügynökségnek.

Kabul az afgán kormány és a tálibok között közvetítő Katart kérte fel, hogy tolmácsolja az ajánlatot a lázadóknak. Az ajánlat értelmében a kormány mellett a tálibok is részt vehetnének a hatalom gyakorlásában, azzal a feltétellel, hogy lemondanak az erőszakról – mondta el az AFP-nek egy forrás, aki részt vesz a dohai béketárgyalásokon.

Ugyanakkor az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió értesülése szerint a kabuli elnöki palota nem erősítette meg a hatalommegosztási ajánlat hírét, hanem azt hangsúlyozta, hogy nem változott a kormány álláspontja a Katarban zajló béketárgyalásokon.

Az afgánközi tárgyalásokon a kabuli kormányt képviselő küldöttség vezetője, Abdulla Abdulla, a nemzeti megbékélési tanács vezetője éppen amerikai, kínai, orosz, illetve az Afganisztán regionális szomszédjait képviselő tisztségviselőkkel tanácskozik Dohában. Abdulla augusztus 12-én, csütörtökön közölte, hogy a kormány eljuttatta az általa elképzelt béketervet a közvetítő katari kormánynak, de a táliboknak tett esetleges hatalommegosztási ajánlatról nem tett említést.

Az afganisztáni harcok lezárását célzó béketárgyalásokat 2020 szeptemberében kezdték meg Dohában a kabuli kormány és a tálib lázadók képviselői.

A két küldöttségnek számos konkrét kérdésben kellene megállapodásra jutnia, többek között egy átmeneti kormány megalakításáról, a foglyok szabadon bocsátásáról, az alkotmányról, a tűzszünetről. Egyelőre nem történt lényegi előrelépés.

Afganisztánban drámai mértékben romlott a biztonsági helyzet azóta, hogy májusban megkezdődött a külföldi haderő kivonása. A tálibok azóta óriási területeket vontak az ellenőrzésük alá, és már a fővárost, Kabult fenyegetik. Csütörtökön a tálibok elfoglalták a Kabultól 150 kilométerre délnyugatra fekvő Gazni városát. Ez már a tizedik tartományi székhely, amely a radikálisok kezére került egy hét alatt.

A NATO csaknem két évtized után vetett véget afganisztáni missziójának. Az Egyesült Államok is döntő részben kivonta már erőit, s Joe Biden elnök nemrég közölte, hogy az amerikai csapatok várhatóan augusztus 31-ig fejezik be kivonulásukat Afganisztánból.