Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már próbálnak a leendő tisztek

Szöveg: Egri Magdi |  2009. augusztus 11. 13:58

Míg az augusztus 20-i tisztavatás rendező bizottsága térszemlét tart a Hősök terén, addig a Zrínyi Egyetemen a Hallgatói Tagozat épületében a következő szavakat ismételgetik: egy esőkabát, egy köznapi ruházat, egy társasági, egy téli, egy nyári gyakorló… és így tovább és így tovább, minden tisztjelöltnél újra.

Az első tiszti ellátmány kiosztásának kellős közepén érkezik Bak
Anita a Kossuth Rádiótól, hogy a Hely című műsor részére riportot
készítsen a tisztavatásra készülőkről.
A műsort augusztus 20-án 11.00 órától sugározza majd a rádió, tehát sem
az esküt tevők, sem a hozzátartozók nem hallhatják majd a rádióban. De
mindenki meghallgathatja majd az interneten, ahova még aznap felkerül
az egész műsor. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem végzős
ösztöndíjas hallgatói a tisztavatásra készülnek.


Ki mondja majd az eskü szövegét?

Széll Boglárka, a Bolyai Kar végzős hallgatója, éppen akkor kapta
meg első tiszti felszerelését, amikor Bak Anita a riportjához
beszélgető partnert keresett. Adja is magát, hogy Boglárka bekerüljön a
műsorba, a végzős évfolyamon ugyanis egyedül ő képviseli a női nemet.
Széll Boglárka örül 4,5 tanulmányi eredményének, büszke rá, hogy kezdő
tisztként Pápára kerül, 65 tűzoltó kiképzéséért, napi beosztásáért,
munkakörülményeinek biztosításáért felel majd.
Majoros Dániel egy újabb beszélgető partner. Õ a fővárosban marad, az
Információs Főközpontba kerül, programozó beosztásban. Kiváló
eredményének köszönhetően pályázik az eskü előmondó szerepére. Az
azonban, hogy végül is kit ér majd a megtiszteltetés, hogy az egész
ország nyilvánossága előtt előmondja a katonai eskü szövegét, csak
19-én dől el. Akkor tudjuk meg, ki lesz az, aki a jelöltek közül a
legszebben beszél, valamint a legkatonásabb megjelenésű.

1595890206
 


Õk borostásak, mi meg nem

Rábel Roland a rádióriport harmadik szereplője. A Kossuth Kar kiváló
eredményt elért hallgatója térképész, ő az MH Geoinformációs
Szolgálatnál kap szeptembertől beosztást.
A rádióriport készítése közben kiderül, hogy egyik fiatal családjában
sem voltak előzőleg katonák, Boglárkát a vegyivédelmi technikai
specializáció iránti érdeklődés hozta a seregbe, két társa pedig
ismerősök ajánlására kezdett érdeklődni a Zrínyi Egyetem iránt. Bak
Anitát minden érdekli, ami egy ösztöndíjas hallgató tanulmányi
körülményeit illeti. A legapróbb részletekig képet akar kapni arról,
mennyiben más katonának lenni. Úgy véli, minden érdekes lehet a
rádióhallgatók számára, ami eltér a civil egyetemisták életétől. A
kötelező óralátogatás, a kötelező bentlakás, a kötelező
egyenruha-viselés mind ilyen sajátosságok. Milyenek a más egyetemeken
képzett informatikusok hozzánk képest – veszi magához a szót Majoros
Dániel, a Bolyai Karon frissen végzett informatikus. Õk borostások, mi
meg nem – fogalmazza meg a közte és civil társai közötti legnagyobb
különbséget.
A készülődés az alaki szemlével folytatódik. A Díszzászlóalj tagjai már 10-én délután felsorakoztak az alakuló téren, hogy dr. Ujj András ezredes, tudományos rektorhelyettes, a tisztavatás vezénylőparancsnoka irányításával hat nap alatt tökéletesítsék mindazt, amit az alaki foglalkozásokon az elmúlt években megtanultak.

1595890207
 

1595890207

Fotó: Németh András főhadnagy, Egri Magdi