Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már tengeralattjáróról is indíthat ballisztikus rakétát Dél-Korea

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. szeptember 8. 19:37

Dél-Korea tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát tesztelt – jelentette szeptember 7-én, kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A kísérlettel a kelet-ázsiai ország lett az első, amely nem rendelkezik nukleáris fegyverekkel, és ilyen katonai képességet fejlesztett ki. A hírügynökség meg nem nevezett katonai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a múlt héten egy új tengeralattjáró sikeresen végrehajtotta a víz felszíne alól indított rakétakísérleteket, miután a múlt hónapban hasonló teszteket végeztek egy víz alá merült uszályról. A védelmi minisztérium közölte, hogy biztonsági okokból nem tudja megerősíteni az egyes katonai egységek képességeinek részleteit. A Védelmi Fejlesztési Ügynökség pedig nem nyilatkozott az ügyben, a teszttel kapcsolatos a kérdéseket a védelmi minisztériumhoz irányította.

A múlt héten a védelmi minisztérium közzétette a 2022-2026 közötti időszakra vonatkozó védelmi tervezetét, amely új, jelentősen megnövelt pusztító erejű rakéták kifejlesztésére szólított fel.

Tengeralattjáróról indítható rakétákat hét ország, köztük az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország, India és Észak-Korea fejlesztett ki. Az említett országok mindegyike rendelkezik nukleáris arzenállal is, amelyet jellemzően ilyen rakéták felfegyverzésére használnak.

A Yonhap szerint a hagyományos fegyverzetű dél-koreai rakéta a jelentések szerint a Hjunmu 4–4 kódnevet kapta, és feltehetően az ország Hjunmu-2B ballisztikus rakétájának egy változata, amelynek repülési hatótávolsága mintegy 500 kilométer. Dél-Korea egyre nagyobb teljesítményű rakétákat fejlesztett ki, amelyeket arra terveztek, hogy Észak-Korea jelentősen megerősített bunkereit és alagutjait célozzák, valamint arra, hogy csökkentse katonai függőségét az Egyesült Államoktól, amely több ezer katonát állomásoztat a Koreai-félsziget déli részén. Mindkét Korea a másik katonai fejlesztéseire hivatkozik, hogy növelje katonai képességeit.

Észak-Korea az elmúlt években több új, tengeralattjáróról indítható rakétát mutatott be, és úgy tűnik, hogy egy működőképes tengeralattjáró építésén dolgozik, amelyet arra terveztek, hogy végül ezeket a fegyvereket hordozza.

Kapcsolódó cikkek