Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Másfélszeresére nő a szomáliai ENSZ-csapatok létszáma

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 23. 11:49

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai egyhangúlag amellett döntöttek, hogy nyolcezerről tizenkétezerre, azaz 50 százalékkal növelik a békefenntartó erők létszámát Szomáliában. Céljuk az, hogy átfogóbb védelmet nyújtsanak az átmeneti kormánynak és a lakosságnak az as-Sabábhoz hasonló fegyveres csoportok ellen. Az új csapatokhoz Uganda is hozzájárul.

A BT ezen kívül felhatalmazta az Afrikai Uniót, hogy 2011. szeptember 30-ig meghosszabbíthassa az országban állomásozó, AMISOM nevű békefenntartó erőinek mandátumát, amelyek „kulcsszerepet játszanak Szomália hosszú távú stabilitásában". A BT ugyanakkor határozatában aggodalmát fejezte ki a humanitárius helyzet, a gyerekkatonák és a kalózkodás miatt is.

A szomáliai vezetés ellen küzdő két fegyveres szervezet, az as-Sabáb és a Hizb ul-Iszlám nemrég bejelentette, hogy beszüntetik az ellenségeskedést, és összefognak a mogadishui kormány, valamint az azt védő Afrikai Unió csapatai ellen. A konzervatív iszlámot követő as-Sabáb hűségesküt tett Oszama bin Ladennek, és több külföldi harcost is a soraiban tudhat.