Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Massa ellátogat a budapesti orvosaihoz

Szöveg: honvedelem.hu / f1csatorna.hu |  2010. július 28. 5:55

Felipe Massa a hétvégi, Hungaroringen megrendezendő Forma 1 Magyar Nagydíj előtt el akar látogatni a budapesti Honvéd Kórházba, ahol tavalyi súlyos balesete után megoperálták és több napon keresztül ápolták.

„Személyes okok miatt nagyon fontos lesz ez számomra. Gondomat viselték, és ezért be szeretnék köszönni nekik és pár szót váltani velük. Lehet, hogy ez nagyon is érzelmes. És az is, hiszen ami tavaly történt velem, az fontos mozzanata volt az életemnek" – mondta a brazil versenyző.

Felipe Massa a tavalyi Magyar GP szombati időmérőjén szenvedett koponyasérülést, mikor fejen találta egy rugó, mely Rubens Barrichello Brawn-Mercedeséről esett le. A brazil versenyzőt koponyatöréssel szállították a HM Állami Egészségügyi Központba, ahol meg is operálták és egy héten át ápolták.

Címkékbaleset