Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Medvegyev a szovjet vezetést teszi felelőssé a katyni mészárlásért

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 12. 11:49

Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn Szmolenszkben a korabeli szovjet vezetést tette felelőssé az 1940-es katyni (katinyi) mészárlásért, amelynek során mintegy 20 ezer lengyel foglyot – katonákat, tartalékosokat, civileket – öltek meg. Medvegyev ezt a Bronislaw Komorowski lengyel államfővel tartott szmolenszki találkozó után jelentette ki. Az elnök hangsúlyozta: az orosz fél nem fogad el más értékelést, mert minden egyéb verzió nélkülözi a történelmi és erkölcsi alapot. Hozzátette, hogy az orosz fél folytatja a vonatkozó dokumentumok átadását a lengyel félnek, utasítására ez a folyamat felgyorsult.

A két államfő találkozóját a Lech Kaczynski lengyel államfő és kísérete életét kioltó repülőgép-baleset első évfordulójára időzítették. A balesettel kapcsolatban Medvegyev rámutatott, hogy a vizsgálat eredményeit érthetővé kell tenni a nagyközönség számára. Hangsúlyozta, hogy a FÁK-államok légügyi főhatóságának a vizsgálata már lezárult.

Komorowski lengyel elnök a találkozó után kiemelte: a Katynra (Katiny) vonatkozó teljes dokumentációt fel kell szabadítani a titkosítás alól, de megelégedéssel állapította meg, hogy az ügyben haladás észlelhető.

Felszólította Moszkvát a katyni áldozatok jogi rehabilitációjára, s emlékeztetett rá, hogy a politikai rehabilitáció az állami duma (az orosz parlamenti alsóház) nyilatkozatával megtörtént. A jogi rehabilitáció elől az orosz katonai ügyészség elzárkózott, amikor lezárta az ügyet 2004-ben.

Komorowski azt mondta: Lengyelország reménykedik a jogi rehabilitációban, s szeretné lezárni a katyni fejezetet a lengyel-orosz kapcsolatok krónikájában.

A lengyel elnök arról is szólt, hogy országa szeretné megkapni a Lech Kaczynski elnököt szállító, tavaly április 10-én Szmolenszknél balesetet szenvedett repülőgép „fekete dobozai" által rögzített felvételek eredetijét.

A tavalyi baleset színhelyén felszerelt, s újabb feszültségeket okozó emléktáblával kapcsolatban bejelentették: megállapodtak, hogy egy kétoldalú munkacsoport fog egyeztetni a tervezett emlékművel kapcsolatos minden kérdésben és a tábla szövegét illetően.

Komorowski hangsúlyozta: a lengyel fél mindent elkövet a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése és a lengyel-orosz megbékélés előmozdítása érdekében. Bejelentette, hogy ennek érdekében fognak dolgozni az életre hívandó Párbeszéd és Egyetértés Központok és kétoldalú társadalmi fórumok. Medvegyev rámutatott, hogy Moszkva kész a kétoldalú partneri kapcsolatok erősítésére.

Medvegyev és Komorowski a megbeszélést követően koszorút helyezett el az 1940-ben lemészárolt lengyelek katyni, Szmolenszkhez közeli emlékhelyén is.