Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megbékélés a sírok felett

Vargha Tamás: a béke és a szabadság megőrzését kell szem előtt tartanunk

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Pintér Ákos |  2024. április 14. 15:37

Nagyszabású megemlékezést tartottak a hadisírok gondozásáról szóló német-magyar egyezmény aláírásának 30. évfordulója alkalmából a székesfehérvári - német és magyar tartalékos katonák által felújított - Szentlélek katonatemetőben, április 13-án, szombaton.

20240413_Sz.f.vár-hadisírgondozómegemlékezés_PAKO_v_-15

Az első és a második világháborúban részt vevő európai nemzetek számos képviselője tiszteletét tette a székesfehérvári Szentlélek katonatemetőben, hogy fejet hajthassanak kétezerháromszáz második világháborús német katona nyughelye előtt. „Mint annyi éven át, ismét a Szentlélek katonatemető sírhalmai és keresztjei előtt állunk: imádkozunk és emlékezünk” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a megemlékezőket Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, aki beszédében szólt arról is, hogy a Váralja városrészben található hősi temetőt harminc évvel ezelőtt szentelték fel. A politikus köszönetet mondott a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkájáért, amely 1919-es alapítása óta a világ számos országában lát el katonai kegyeleti feladatokat.

20240413_Sz.f.vár-hadisírgondozómegemlékezés_PAKO_v_-10

„Egyúttal köszönet illeti Balsay Istvánt, Székesfehérvár korábbi polgármesterét és Poklosi Pétert, a Magyar Hadisírgondozó Szövetség elnökét is, akik mindketten nagyon sokat tettek a katonasírok megőrzéséért és gondozásáért” – tette hozzá. Külön kiemelte, hogy Poklosi Péter a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatát érdemelte ki „példamutató tehetséggondozó és oktatómunkájáért, több évtizede végzett önkéntes városvédő és hadisírgondozó tevékenységének elismeréséül”. A fehérvári katonatemetőben nyugvó áldozatokról szólva Vargha Tamás a béke és a szabadság megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, rávilágítva arra, hogy „a halott katona nem ellenség többé, ennek az örök törvénynek engedelmeskedve különféle nemzetek katonái nyugszanak itt a Szentlélek temetőben. Ma együtt emlékezünk mindazokra, akik ugyan parancsra fordultak egymás ellen, de a halálban békére leltek.”

20240413_Sz.f.vár-hadisírgondozómegemlékezés_PAKO_v_-13

„Ami elmúlt, nem mindig a múlté. Néha messzire kihat a jövőbe” – idézte Wass Albert erdélyi magyar író Nem nyugaton kel fel a nap című esszékötetéből Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese, aki elmondta: a katonahősök emlékének megőrzésével biztosítható, hogy a jövő nemzedékei is megismerhessék történelmünk fontos emlékhelyeit.

A tábornok felidézte, a hősi temető a harcban elhunyt katonák iránt megnyilvánuló főhajtás helyszíne, de az utókornak is segítségéére van a múlttal való szembenézésben. „Székesfehérvár földjében hősi halottak ezrei nyugszanak; nemzetek és népek fiai, akik egyszerre hősei és áldozatai egy alig felfogható méretű világégésnek” – erre már dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere emlékeztetett, aki arról is szólt, hogy a Német Szövetségi Haderő tizenegy tartalékos katonája és tizenegy helyi tartalékos honvéd – önkéntes csoportot alkotva – gondozta a Szentlélek katonatemető hadisírjait az elmúlt két hétben.

A városvezető tudatosította: a német hősi halottak minden egyes sírköve, emléktáblára írt neve egy olyan embertársunkra utal, akinek ugyanolyan természetességgel voltak kötődései, reményei, félelmei és várakozásai, mint a megemlékezőknek. „Életáldozatuk legjelentősebb, sőt, talán egyetlen elfogadható értelmét az adja, ha Európa nemzetei és népei nem ismétlik meg a 20. század első felének katasztrofális hibáit” – húzta alá.

20240413_Sz.f.vár-hadisírgondozómegemlékezés_PAKO_v_-21

Julia Gross, Németország budapesti nagykövete beszédében kiemelte: a világháborús német áldozatok sírjai azt üzenik, hogy meg kell őrizni a békét, cselekedeteinket pedig annak tudatában kell végrehajtanunk, hogy a jelen csupán a múlt tanulságainak figyelembevételével ismerhető meg. „Segítenünk kell, hogy az embereket óvjuk az erőszaktól, a terrortól, miközben hidakat kell építenünk, s a megbékítésért kell fáradoznunk” – húzta alá.

A német és magyar nyelvű megemlékezés Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Takács Tamás ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője imádságával, majd díszlövéssel és koszorúzással zárult. Az emlékünnepségen a katonai tiszteletadást az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár és a MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred katonái biztosították, az MH Székesfehérvár Helyőrségzenekarnak Ruff Tamás őrnagy vezényelt.

20240413_Sz.f.vár-hadisírgondozómegemlékezés_PAKO_feliratos

„A rendszerváltás előtt, ideológiai okokból, nem volt lehetőség emlékezni a második világháborúban életüket vesztett magyar és német katonahalottakra” – idézte fel portálunk kérdésére Vargha Tamás. Hozzátette: székesfehérváriként felemelő érzés számára, hogy a katonatemetőt nem csak felújították, hanem az ott található hadisírokat gondosan ápolják. Mint mondta: a német és magyar katonák az elmúlt hetekben megtisztították a főkaput, megjavították a kerítésoszlopokat, lecsiszolták a kopjafákat és újrafestették a német gránitkereszteket is.

Közös megbékélés

A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkájának központi motívuma a megbékélés. Ennek kapcsán Kovács Imre, az 1919-ben alapított Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja, aki negyven évig szolgált a Magyar Honvédség kötelékében, portálunknak elmondta: Németország és Magyarország 1993. november 16-án, az észak-rajna-vesztfáliai Bonnban írt alá megállapodást a hadisírok gondozásáról. „Az évfordulós ünnepség szervezése már a tavalyi évben kezdetét vette, akkor mértük fel, hogy az egyes katonatemetők milyen állapotban vannak, majd átfogó karbantartási feladatokat kezdtünk” – idézte fel. Kovács szerint rendkívül megható és megszívlelendő, hogy tizenegy német és tizenegy magyar katona dolgozott közösen a Szentlélek katonatemető megújításáért az elmúlt hetekben. „A következő nagyszabású megmozdulásra már nem kell sokat várni: szeptemberben kéthetes temetőfelújítás kezdődik Budaörsön, amellyel szintén a hősi halottak emlékét kívánjuk ápolni” – szögezte le.