Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkezett az erősítés a magyar táborba

Szöveg: Soucz Ferenc |  2009. július 20. 8:42

A közelmúltban az Afganisztánban szolgáló magyar katonákhoz, a Camp Pannóniába érkezett az afgán választást biztosító szakasz (AVBSZ) 40 fős állománya. Két lépcsőben érkeztek meg a mazar-e sharifi repülőtérről, ki közúti ki pedig légi átcsoportosítással, helikopterrel.

Elfoglalták szállásaikat, majd állománygyűlés várta őket. Május 17-én pedig megkezdődött a több mint kéthetes beillesztő foglalkozások sokasága.
Megismerkednek a PRT által alkalmazott harceljárásokkal, afganisztáni hadszíntéren használatban lévő HMMWV harcjárművekkel, Mercedes Benz G 280-as terepjáró gépjárművekkel, a ki és beléptetés rendszerének, és a tábor őrzés-védelmi rendszerével, valamint a különböző szolgálatok feladatrendszereivel, és eszközeivel.

Fontos feladatuk lesz az elkövetkezendő hónapokban, hiszen az ISAF idei egyik legnagyobb feladata a választások zavartalan lebonyolítása.

1595889348