Megkezdődött Kim Dzsong Il temetése
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2011. december 28. 14:40Az észak-koreai televízió élőben közvetíti a gyászmenetet. A temetésen nincsenek vendégdelegációk, a virágokat azonban külföldről hozták.
Mögötte Dzsang Szong Tek, Kim Dzsong Il sógora, a Nemzeti Védelmi Bizottság egyik alelnöke tűnt fel a televízió által sugárzott képkockákon. Dzsang várhatóan jelentős szerepet játszik majd abban, hogy az új vezető fokozatosan át tudjon venni minden vezetői tisztséget. Hírügynökségek megjegyezték, hogy a másik két Kim fiú, Kim Dzsong Nam és Kim Dzsong Csol nem volt látható a gyászmenetben.
A három kocsit katonák kísérték díszlépésben az összes haderőnem képviseletében, mögöttük katonai terepjárók haladtak. Az út két oldalán pedig gyászolók százezrei vettek végső búcsút a „Kedves Vezetőtől". A képek tanúsága szerint szinte kivétel nélkül mindannyian hisztérikusan zokogtak, időnként megrázkódtak, vonaglottak, illetve fejüket hosszasan lehajtva, a fájdalomtól megtörve álltak a havas sugárúton. Phenjanban nagy pelyhekben hull a hó, a hőmérséklet mínusz 3 Celsius-fok.
A temetésre egyetlen országból sem hívtak delegációt, a külföldön élő észak-koreaiakat viszont hazarendelték.