Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték a lázadók katonai parancsnokát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 29. 19:21

Merényletben meghalt július 28-án, csütörtökön a líbiai fegyveres felkelést irányító katonai parancsnok – közölte a felkelők „kormányának”, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak a vezetője. Abdel-Fattah Júniszt a líbiai felkelők fellegvárában, az északkeleti Bengáziban lőtték le két másik magas rangú tiszttel együtt.

Júnisz egy meghallgatásra tartott, amelyre beidézték. Musztafa Abdul-Dzsalíl, az ÁNT vezetője szerint a „katonai műveletekkel összefüggő kérdésekre" akartak választ kapni a tábornoktól és két ezredesétől.

Olyan hírek is napvilágot láttak ugyanakkor, miszerint Júniszt – Moammer Kadhafi volt belügyminiszterét, aki februárban állt át a felkelők oldalára – még csütörtök hajnalban őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy a családtagjai továbbra is kapcsolatot tartottak a Kadhafi-rezsimmel.

Az ÁNT vezetője a (Kadhafi elleni) „február 17-i forradalom hősének" nevezte Júniszt, és azt mondta, elfogták annak a kis csoportnak a vezetőjét, amely kitervelte a parancsnok megölését.

Muszafa Abdul-Dzsalíl bírálta Kadhafit, amiért a líbiai vezető, mint mondta, megpróbálja megtörni a lázadás egységét, de nem utalt rá, hogy a tábornok gyilkosai a Kadhafi-rezsim emberei lettek volna. Ehelyett arról beszélt, hogy a felkelők kezén lévő városokban működő „fegyveres csoportok" tagjainak csatlakozniuk kell a felkeléshez, ellenkező esetben a lázadók le fogják őket tartóztatni.