Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték az al-Kaida jemeni vezérét

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2010. január 13. 11:02

A jemeni biztonsági erők harcban megölték az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi vezetőjét – jelentette szerdán az arab ország állami hírügynöksége. A hírügynökség Sabva tartomány kormányzójára hivatkozott, aki szerint a megölt terroristavezér Abdullah al-Mehdar.

A biztonságiak kedden körbevették a terroristavezér házát, és tűzpárbajban megölték – tette hozzá.

Barack Obama előzőleg azt nyilatkozta, hogy már egy éve világosan tudják, az al-Kaida komoly fenyegetéssé vált Jemenben. Az Egyesült Államok ezért egyre szorosabban együttműködik a jemeni kormánnyal, hogy fel tudják számolni a terroristasejteket és kiképzőtáboraikat. Ugyanez a helyzet Szomália esetében, ahol az ország jelentős része felett nem a központi kormány gyakorol ellenőrzést, amit az al-Kaida megpróbál saját javára fordítani.