Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték az al-Kaida jemeni vezetőjét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 7. 16:57

Egy amerikai pilóta nélküli repülőgép támadásának következtében életét vesztette az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két tagja Jemen déli részén május 6-án, vasárnap.

Szemtanúk és hivatalos jemeni, illetve amerikai források egybehangzó tájékoztatása szerint az egyik áldozat Fahd al-Kaszaa, az al-Kaida regionális szervezetének, az Arab-félsziget al-Kaidájának (AQPA) vezetője volt. Őt azzal vádolja az Egyesült Államok, hogy szerepe volt a jemeni Áden kikötőjében horgonyzó Cole amerikai hadihajó ellen 2000 októberében elkövetett terrortámadásban, amely 17 amerikai katona életét oltotta ki.

Washington gyanúja szerint Kaszaa kapcsolatban állt Umar Faruk Abdulmutallab nigériai állampolgárral is, aki 2009. december 25-én megpróbálta felrobbantani a Delta Airlines amerikai légitársaság Amszterdam és Detroit között közlekedő repülőgépét.

Fahd al-Kaszaa szerepelt az Egyesült Államok által legkeresettebb tíz terrorista listáján. A Cole elleni merénylet után már ötször próbálták meg likvidálni, mindannyiszor sikertelenül.

A The Washington Post című újság még áprilisban arról számolt be, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) azt szeretné, ha engedélyt kapna a pilóta nélküli repülőgépek további bevetésére Jemenben. Az Egyesült Államok tavaly ismerte el, hogy ilyen típusú repülőket is bevet jemeni célpontok ellen.

Címkékhadihajó