Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megújuló energiaforrás a Magyar Honvédségnél

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. november 22. 16:03

Megújuló energiaforrás alapú villamosenergia-termelő rendszerek kiépítése valósult meg a Magyar Honvédség több objektumában.

Az Európai Unió Kohéziós Alapja (KA) támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósulhatott meg a KEHOP-5.2.11-16-2017-00185 azonosítószámú „A Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal projektje fotovoltaikus kiserőművek telepítésére további 3 helyszínen” című projekt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pozitív támogatói döntése alapján a projekt bruttó 204,65 millió forint összegű, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásban részesült.

A projekt hozzájárul a villamos energiafelhasználás egy részének megújuló energiaforrással történő kiváltásához, mely fejlesztés Budapest, Balatonkenese és Győr katonai objektumait érinti. A három helyszínen megvalósuló beruházással 500 kW összteljesítményű napelemes kiserőmű létesült.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség céljai között szerepel, hogy a lehetőségeket kihasználva élen járjon a megújuló energiaforrások felhasználásában és a környezetbarát technológiák alkalmazásában, ezzel is követendő példát mutatva dolgozóinak, szakembereinek és az oda látogatóknak.

A projekt ütemezése alapján az előkészítő tevékenységek 2018-ban kezdődtek meg, a kivitelezés pedig 2021. III. negyedévében zárult le.

További információ:

Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal
Cím: 1135 Budapest, Lehel utca 35-37.
Honlap: www.hm.vedelemgazdasagihivatal.kormany.hu
             www.ket.hm.gov.hu
             http://www.szechenyi2020.hu

(A Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal sajtóközleménye.)