Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mielőtt lecsap az áradás

2007. október 24. 14:07

Baghlan tartomány több járásában megkezdődött a folyó-menti védőfalak megerősítése. A most még száraz folyómedreket tavasszal a közel háromezer méter magas hegyekből alázúduló megolvadt hótömeg tölti meg.

A projekteket a Vidékfejlesztési és Földművelésügyi Minisztérium finanszírozza, és az MH Tartományi Újjáépítési Csoport felügyeli, koordinálja. Október 16-án, Dushi járásban az Ahangara folyó mentén Rózsa Tibor ezredes, kontingensparancsnok ünnepélyes alapkőletételen vett részt.

1595870950
A szerződés szerint a munkálatokat a napokban kezdi meg a kivitelező. Az ünnepségen Rózsa ezredes példásnak nevezte a biztonsági helyzetet a városban, ami hozzásegíti a magyar katonákat ahhoz, hogy megfelelően végezhessék munkájukat, az újjáépítést.
Hetven kilométerrel távolabb, de ugyanezen fejlesztés keretében a Vallyant-völgyben is megkezdődnek a partfal megerősítésének munkálatai. Ezen az ünnepségen Gangler László alezredes, törzsfőnök október 17-én jelképes szalagátvágással adta át a területet a munkagépeknek.

Az áradás közel 500 családot és termőföldjeiket, ezáltal megélhetésüket fenyegeti. Ezért is fontos, hogy minél hamarabb megkezdjék a munkálatokat, ami előreláthatólag két hónapon belül be fog fejeződni. Gangler alezredes ünnepi beszédében elmondta: mi, magyarok tudjuk és átérezzük a helyiek vízzel való küzdelmét, hiszen Magyarországon is többször pusztított már áradás.