Mihály görög-dán királyi herceg: példaértékű a magyarok történelme

„Csak ne kérdezzen sokat az unokatestvéremről!” – közli velünk Mihály görög-dán királyi herceg az athéni Szintagma téren álló parlament szomszédságában, a közvetlenül a görög királyi kertekre néző rezidenciáján, mielőtt elkezdünk interjút készíteni a honvedelem.hu katonai hírportál számára. Becsapós kérés, mert a nyolcvannégy éves királyi sarj számtalan prominens kuzint tudna felsorolni, de valószínűleg az elsőfokú unokatestvérére, a 2021-ben, 99 évesen elhunyt Fülöp edinburghi hercegre, II. Erzsébet néhai brit uralkodó házastársára vagy az idén januárban, 83 évesen elhalálozott II. Konstantinra, az utolsó görög királyra gondolhatott. Bár, a koronás unokatestvéreit tartalmazó lista végeláthatatlan lehetne – hiszen az édesanyja francia királyi hercegnő, édesapja pedig görög-dán királyi herceg volt – az egyenes ági ősei között pedig még Romanov-uralkodókat is találni. Elhelyezkedünk a tágas és világos nappaliban álló székeken, majd a műkincsek, kortárs festmények és történelmi portrék, valamint képzőművészeti albumok között beszélgetni kezdünk.

Gyermekéveit emigrációban és vándorlással kezdte, később Párizsban, az egykori francia uralkodócsalád, vagyis az Orléans-házból származó rokonainál élt. Felsőfokú tanulmányait a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében végezte, majd nagybátyja, Pál és unokatestvére, II. Konstantin görög királyok uralkodása idején az athéni királyi udvarban élt, ahol állami kötelezettségeket, valamint katonai feladatokat látott el. Az 1960-es évek elejétől szolgált a görög királyi hadseregben. Milyen emlékek kötik a déli állam honvédelméhez?

1960-ban jöttem Athénba, amikor befejeztem a tanulmányaimat Párizsban. A francia egyetemről, a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetéből egyenesen a görög laktanyába kerültem, ami nem volt teljesen zökkenőmentes átállás. Az akkori szolgálati idő két év volt, de én – igencsak bonyolult okból – négy évig maradtam a hadsereg kötelékében.

Mit adott önnek az 1960-64 közötti időszak?

Rengeteget. Mérhetetlenül élveztem ezeket az éveket. Nem a hadsereg miatt, mert az halálosan untatott, hanem azért, mert ez volt a legjobb módja annak, hogy felfedezzem az országomat és a népemet, mert ott Görögország minden részéből és minden társadalmi rétegből származó emberekkel van együtt az ember. Így négy év után a görögök szakértőjévé váltam, ami korábban nem voltam. A hadsereg mást is adott: behatóan megismerhettem a nyelvet. Nem ez volt a legjobban kifinomult nyelv, és néha meg is látszik a görög szókincsemen, hogy a hadseregben szolgáltam; akár fogalmazhatnék úgy is, hogy tapadt rám egy kis vulgaritás abban a közegben. Hat hónapot szolgáltam Szalonikiben, de bejártam még Attikát is, mert évente tartottunk ott katonai manővereket. Tankokkal lementünk innen Szunionba, pontosabban egy közeli haditengerészeti állomásra, el tudja ezt képzelni? A Szunion-fok legalább hatvan kilométer ide! Most már egy négyzetméternyi beépítetlen terület sincsen a környéken, de az én időmben egyetlen ház sem volt arrafelé. Szóval oda jártunk, és rendkívül élveztem, hogy ott lehetek. Megkockáztatom: nagyon jó móka volt!

Mi volt a legmagasabb katonai rendfokozata?

Hadnagyként szolgáltam. Tartalékos tiszt voltam, nem karrier-tiszt. Aztán amikor 1967-ben megkezdődött a katonai diktatúra, mindannyiunkat kipenderítettek a hadseregből. Így maradtam hadnagynak, mert engem is kirúgott az ezredesek diktatúrájaként hivatkozott junta, mint az unokatestvéremet, Konstantin királyt.

Bátorkodom megjegyezni: nem tűnik igazi hadvezér vagy stratégaalkatnak.

Minden tiszteletem a hazájukat szolgáló katonáké, de valóban nem vagyok katonának való. Először is, amikor megkezdtem a katonai pályafutásomat, tíz tank volt a parancsnokságom alatt. És nekem kellett volna jó formában tartani őket. Ezért minden reggel állandóan szemlét tartottam és ellenőriztem a harcjárműveket, anélkül, hogy fogalmam lett volna, hogyan működnek. Aztán oktató lettem az iskolában, ahol tartalékos tisztként a tanulmányaimat folytattam. Alapvetően elméleti témákban tanítottam, és meg kell hagyni, nagyon élveztem az oktatást. Az utolsó napon, mielőtt kiléptem volna a hadseregből, bementem az osztályomba, majd így szóltam: „tudom, hogy civil voltam, és biztos utáltatok. De hála nekem, legalább nem unatkoztunk.” Mert a katonai szolgálat ezeknek a srácoknak szörnyen unalmas volt. Tehát velem nem unatkoztak, mert legalább valami más történt velük, ráadásul még tartottak is tőlem, végtére is a királyi családhoz tartozom. Komolyra fordítva a szót: nagyon jó kapcsolatom volt a diákokkal.

Néhányszor én voltam az élelmiszerellátással megbízott tiszt, dzsippel jártam a piacra, hogy intézzem az iskola élelmezését. Áldott nagy szerencse, hogy a sofőrök normálisak voltak, mert a piacon alkudozni kellett, én pedig korábban még soha nem alkudoztam egyetlen piacon sem. Nem tudtam, hogyan kell. Ők viszont igen. Máskor arra kértek, hogy szervezzek labdarúgómeccseket a mi iskolánk és egy másik iskola között. A gond csak az volt, hogy nem tudtam, hány ember játszik egy focicsapatban, mert engem a történelem és a családi történeket foglalkoztattak, nem a sportmérkőzések. Mindenkit megnyugtatok: hamar megtanultam, hogy tizenegy-tizenegy játékos lép pályára. Felejthetetlen emlékek! Remek barátságokat kötöttem a hadseregnél.

Idén hunyt el az unokatestvére, II. Konstantin, az 1973-ban trónfosztott görög király, aki az évtizedes londoni emigrációját követően 2013-tól Porto Cheliben és Athénban élt. A görög kormány döntése értelmében az utolsó uralkodó nem kapott állami temetést, a gyászszertartásán, amelyet II. Jeromos ortodox érsek az athéni metropolita székesegyházban tartott, kétszáz magasrangú vendég vett részt, köztük jelenlegi és volt európai uralkodók, valamint több külföldi államfő. A szertartás ideje alatt egy tűt sem lehetett leejteni Athénban, ahol több tízezer érdeklődő és ezer rendőr sorakozott fel, a tömeg pedig a görög himnuszt skandálta, amikor Konstantin koporsóját kivitték a templomból. Miként reagált az exkirály halálára és temetésére Görögország?

Az emberek nem tudták, hogyan reagáljanak. De végül is, ha tetszik, ha nem, ez a történelem egy lapja. A görögök pedig tisztában vannak azzal, hogy Konstantin király temetése a történelmünk egyik fejezetének utolsó sora. Ez egy drámai történelem, amelyben ott van a diktatúra véres időszaka, az ezredesek rezsimje. Szóval, a média és a civilek az év elején nagyon meglepődtek a temetésen, mert az elmúlt években az unokatestvérem beteg volt, nem jelent meg a nyilvánosság előtt, csak akkor, amikor az ötödik gyermeke, Philipposz tavalyelőtt megnősült. Tehát, egy olyan családról beszélünk, amelyet tulajdonképpen a görög ember testközelből nem láthatott a ’60-as évektől kezdve. Most azonban felfedezték őket, és kiderült, hogy ez egy jól kinéző, nemes megjelenésű, tartással rendelkező, választékos modorú, kifinomult família, amely ugyanakkor diszkrét is. A közvélemény nem tudott betelni azzal, hogy a szegény özvegy királyné – bár elmúlt hetvenéves – még mindig valódi szépség. Csupa méltóság és kedvesség; mindenkihez van egy-két jó szava. És ott a felejthetetlen mosolya, meg az olyan apró gesztusok, minthogy ugyanazt a gyémántkeresztet viselte a nyakában, amelyet hatvan évvel korábban, az esküvőjük idején. Az emberek nem hittek a szemüknek. Kifejezetten örülök, hogy a görög közszolgálati televízió, az ERT és számos online platform élőben közvetítette a gyászszertartást, amelyet rengetegen követtek figyelemmel az otthonaikból is.

Ugyanakkor emlékszem, hogy amikor a néhai uralkodó a 2000-es években először érkezett vissza Görögországba, a lakosság nem lelkesedett túlzottan azért, hogy a királyi család megint felbukkant a hazájukban. Rendelkezik valódi támogatottsággal a Glücksburg-ház, vannak számottevő monarchista tömörülések?

Görögország soha nem volt monarchista, nem is lesz. Itt a demokrácia és a köztársaság hagyománya uralkodik. Az egyetlen uralkodónk, akikre büszkék vagyunk, Nagy Sándor volt. Tehát a kérdés nem az, hogy monarchisták vagyunk-e vagy sem. A görögök vagy szeretik a királyt, vagy nem szeretik. Ha szimpatizálnak az uralkodóval, egy csapásra népszerű lesz a monarchia intézménye, ha nem szeretik, anti-királyságpártiak lesznek. Ez nem olyan, mint az Egyesült Királyságban vagy a skandináv országokban, ahol az intézménynek régi hagyománya van. Ez a görögöknél, mint olyan sok más, személyes ügy.

1964-ben, amikor II. Konstantin oltár elé vezette a későbbi királynét, Anna-Mária dán királyi hercegnőt, IX. Frigyes dán király leányát, az athéni utcákon lépni sem lehetett, olyan sok szimpatizáns volt jelen. Másról sem szóltak a hírek, mint a huszonnégy éves uralkodó frigyre lépéséről, és akárhol jelent meg az ifjú pár, még az ablakokról, erkélyekről is lógtak az emberek, hogy megpillanthassák a királyt és választottját.

Igen, amikor 1964 őszén, Anna-Mária tizennyolcadik születésnapját követően összeházasodtak az athéni metropolita székesegyházban, egymillióan éljeneztek nekik a főváros utcáin. A házasságkötést megelőző napon ezerhatszáz meghívott vendégnek tartottak gálavacsorát a palotában. A nyoszolyólányok sorát Anna brit királyi hercegnő, II. Erzsébet és Fülöp leánya nyitotta, majd svéd, görög-dán, román, német hercegnők folytatták. A koronatartók között pedig magam is helyet kaptam a szertartáson, akárcsak a későbbi V. Harald norvég király és XVI. Károly Gusztáv svéd uralkodó vagy III. Károly jelenlegi brit uralkodó, aki még walesi herceg volt akkoriban. Még az amerikai elnök is elküldte a lányát, Lynda Bird Johnsont az esküvőre. Sokszor azonban úgy történnek a modernkori Görögországban az események, mint az ókori Görögországban. Az emberek gyakran szeretik és gyűlölik ugyanazt a személyt, például a nagybátyám, I. György király volt a család valaha élt legnépszerűbb koronás fője. Az első világháború előtt szabályos kultusza volt, mert meghódította fél Görögországot, Macedóniát, a Szorosokat, mert támogatta az ókori görög olimpiák feltámasztását. Már ötven éve uralkodott, amikor egy magányos terrorista golyót eresztett a hátába Szaloniki városában. Aztán jött az első világháború, az összetűzés a kormányfővel. A korábban istenített György királyt immáron közutálat övezte. Aztán megint szeretett lett, végül megint gyűlölték.

Lát esélyt a görög monarchia restaurálására?

Ha más országban élnék, határozott nemmel felelnék, de Görögországban soha nem tudhatod, hogy mit hoz a jövő szele. Görögországban mindig fel kell készülni a nem vártra. Emlékszem, amikor visszatértem a hazámba, sokan mondogatták, hogy a politikával kellene foglalkoznom. Én viszont azt feleltem: „hogyan árthatnám bele magamat a politikába, ahol kilencmillió ember foglalkozik a politikával, éjjel-nappal? Itt ez a nemzeti sport, még a labdarúgásnál is népszerűbb!” Gyakran úgy érzem magamat, mintha a Kr. e. 5-6. században élnék…

Harmincnál több – francia nyelven írt – történelmi regény, életrajz, valamint történelmi fikció szerzője. Könyvei angol, görög, magyar és perzsa fordításban is elérhetők. Van olyan magyar történelmi személy, akinek fejezetet szentelt valamelyik kötetében?

Legutóbb Bem József tábornok életével foglalkoztam, mert rendkívül foglalkoztat, hogy oszmán pasaként fejezte be az életét. Áttért az iszlám vallásra, és muszlimként az oszmán közigazgatásban szolgált, és végül a mai Szíria kormányzója volt, hősiesen megszervezte Aleppó védelmét, ezért ismerem őt – ráadásul Murád pasaként. Valaha rendkívül érdekelt Báthori Erzsébet grófnő sorsa, akiről cikket is írtam. Felkerestem a csejtei várkastélyt is, ahol a rossznyelvek szerint ördögi praktikákat folytatott. Ilyen kísértetjárta kastélyt még életben nem láttam, de ez nem csak a romokra igaz, hanem a dombra és a környező falura is. II. Rákóczi Ferencről is sokat tudok, már csak azért is, mert rendszeres kapcsolatot tartott a francia udvarral a spanyol örökösödési háború idején. Tudom, az udvartartása többször felkereste a Napkirályt, aki nem mellesleg az egyenesági ősöm, és aki támogatta a fejedelem Habsburg-ellenes szabadságharcát. Talán itt lenne az ideje, hogy könyvet írjak a magyar történelem egyik kiemelkedő alakjáról!

Kinek az életét írná meg?

Be kell vallanom, hogy Bohémia históriáját jobban ismerem, mint a magyarok történelmét, mert Csehország uralkodói között számos francia eredetű királyt találni, a Luxemburgi-ház például négy uralkodót adott a cseheknek. Ugyanakkor tudom, hogy Luxemburgi Zsigmond magyar király is volt, és az Anjouk is több ízben uralkodtak a Magyar Királyságban – persze, hogy érdekel, de hát, mit lehet tenni, tulajdonképpen francia vagyok! Nagyon érdekel az 1526-os mohácsi csata, ahol II. Lajos király a halálát lelte. Az Árpád-házi uralkodókról kevés ismerettel rendelkezem, de akadnak olyan izgalmas figurák, mint például Vak Béla, akinek a története folyton-folyvást eszembe jut. Almásy László és János történetébe is beleástam magamat, róluk is érdemes lenne még írnom. Lenyűgöznek a történelem feltáratlan fejezetei, amelyeket hétpecsétes családi titkok őriznek, vagy csak pusztán kimaradtak a történelemből.

Dolgozik most új köteten?

Nem, hamarosan megjelenik egy nagyszabású albumom a Rizzoli amerikai kiadónál, amelyen rengeteget – nagyjából egy évet – dolgoztam. Először angolul jön ki, aztán franciául, az idei év őszén. A legutóbbi könyvem, a Mes aventuriers excentriques másfél évvel ezelőtt jelent meg Franciaországban, és ebben a szeretett történelmi szereplőim életét rajzoltam meg. Igaz, Karóbahúzó Vlad szerepel a lapjain, aki a magyar segítséggel szállta meg Havasalföldet, de a magyarok történelme annyira példaértékű és izgalmas, hogy önállóan is foglalkozhatnék egyik-másik történelmi kataklizmájukkal vagy figurájukkal.

* * *

Mihály görög-dán királyi herceg, a Romanovok egyenesági leszármazottja Kristóf görög-dán királyi herceg és Franciska Izabella francia királyi hercegnő gyermekeként 1939-ben, Rómában látta meg a napvilágot. Gyermekéveit folyamatos emigrációs vándorlásban töltötte, később Párizsban, az egykori francia uralkodócsalád, az Orléans-házból származó rokonainál élt. Felsőfokú tanulmányait a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében végezte, majd nagybátyja, Pál és unokatestvére, II. Konstantin görög királyok uralkodása idején az athéni királyi udvarban élt, ahol királyi kötelezettségeket, valamint katonai feladatokat látott el az 1960-as évek közepéig. Élete javát Athén, Párizs és New York között ingázva töltötte, 2020 óta a görög fővárosban él.

Harmincnál több – francia nyelven írt – történelmi regény, életrajz, valamint történelmi fikció szerzője, könyveit angol, görög, magyar és perzsa nyelvre is lefordították. A La Nuit du sérail című, magyarra nem fordított regényéből F. Murray Abraham, Oscar-díjas amerikai színész főszereplésével svájci-amerikai történelmi kalandfilm készült, amelyet 1989-ben mutattak be. Felesége, Marina Karella képzőművész, akivel 1965 óta él házasságban. Családi kötelék fűzi Európa számtalan regnáló uralkodójához, a néhai Fülöp edinburghi herceg, a tavaly elhunyt II. Erzsébet brit uralkodó házastársa az elsőfokú unokatestvére volt.