Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden félrement

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. június 15. 14:00

Miközben a nyugati szövetségesek Normandia irányából, a szovjet Vörös Hadsereg pedig keletről közelített Németország határai felé, az Adolf Hitler hatalmát megdönteni készülő ellenállás tagjai elérkezettnek látták az időt a Führer meggyilkolására. A merényletre 1944. július 20-án került sor. A bombát egy minden gyanú felett álló főtiszt vitte a diktátor rastenburgi főhadiszállására: Claus Philipp Maria Schenk Graf von Stauffenberg ezredes, aki a nemzetiszocializmus hívéből lett a balsikerű államcsíny kulcsfigurája.

Magyar_Honvéd_magazin_2024_június_borító

Az összeesküvőknek persze nem ez volt az első vállalkozása: csak az előző év folyamán legalább féltucat kísérletet tettek Hitler likvidálására. A legígéretesebb próbálkozásuk – 1943 márciusában – például azért hiúsult meg, mert a B hadseregcsoport szmolenszki főhadiszállásáról Németországba visszainduló náci hadúr repülőgépére felcsempészett bombájuk egész egyszerűen nem lépett működésbe. A kudarcok nyomán már-már a csüggedés lett úrrá a konspirátorokon, ám Claus Philipp Schenk von Stauffenberg feltűnése új reményt adott nekik.

Változó álláspont

Stauffenberg Dél-Németország legrégebbi és legelőkelőbb családjának sarjaként 1907. november 15-én látta meg a napvilágot. A sport, a képzőművészet, az irodalom és az építészet iránt is érdeklődő, művelt ifjú végül a katonai pályát választotta. 19 éves korában, 1926-ban a bambergi 17. lovasezrednél kezdte meg szolgálatát, 1936-ban pedig a berlini katonai akadémia vezérkari tanfolyamának hallgatója lett. 1938-ban az 1. könnyű hadosztály törzséhez, Wuppertalba vezényelték, s ebben a beosztásban érte a háború kitörésének híre is, melyet örömmel fogadott. Ez idő tájt ugyanis a nácik híve volt, szimpatizált azok nacionalista és revizionista nézeteivel. Már 1932-ben támogatta Adolf Hitler kancellári kinevezését, amely végül 1933. január 30-án be is következett.

További részletek a Magyar Honvéd magazin június 14-én, pénteken megjelent számában!