Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Miről tárgyalt Netanjahu Obamával?

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2010. március 24. 9:08

A washingtoni látogatáson tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedd este a Fehér Házban találkozott Barack Obama amerikai elnökkel. A két politikus mintegy másfél óráig tárgyalt, de egyelőre nem közölték hivatalosan, hogy milyen témákról. Az izraeli kormányfő utolsó keddi programja volt a fehér házi látogatás.

A szokástól eltérően újságírók nem láthatták, amint a két politikus kezet fog, és elkezd tárgyalni egymással. Tárgyalásuk után Netanjahu még két órát tartózkodott a Fehér Házban, de nem tudni, hogy milyen célból.

Netanjahu az ezt megelőző órákban találkozott a törvényhozás képviselőivel. Megfigyelők szerint a kongresszusban sokkal melegebb fogadtatásban volt része, mint a kormánynál. A törvényhozás épületében, a Capitoliumban kijelentette: újabb egyéves késedelmet szenvedhetnek a közel-keleti béketárgyalások, ha a palesztinok nem adják fel az izraeli „telepépítések" teljes befagyasztására vonatkozó követelésüket.

„Mi a kongresszusban Izrael mellett állunk" – mondta Nancy Pelosi demokrata párti házelnök Netanjahuval találkozva. Mint fogalmazott, „egy hangon szólunk Izrael ügyében".

„Nincs sehol a világon erősebb szövetségesünk, mint Izrael" – csatlakozott véleményéhez John Boehner, a republikánus képviselőcsoport vezetője. Mindketten hangsúlyozták: az atomfegyver megszerzésére törekvő Irán jelentette fenyegetés elhárításában az Egyesült Államok és Izrael együttműködik egymással.

Hillary Clinton külügyminiszter az AIPAC Izrael-barát amerikai lobbicsoport éves tanácskozásán bírálta Izraelt, amiért a közel-keleti békefolyamatot veszélyezteti a kelet-jeruzsálemi lakásépítkezés folytatásával. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok Izrael iránti támogatása „szilárd, megingathatatlan, tartós és örök", ugyanakkor megállapította: az újabb izraeli építkezés a vitatott hovatartozású területen aláaknázza Amerika azon képességét, hogy segíteni tudjon az arab-izraeli viszály befejezésében.

„Netanjahu politikája az oka annak, hogy nem lehet felújítani az izraeli-palesztin tárgyalásokat. Mi készek vagyunk tárgyalni, ha Netanjahu tartja magát ahhoz, ami a közel-keleti kvartett nyilatkozatában szerepel" – jelentette ki az izraeli kormányfő washingtoni tárgyalásaira reagálva a ciszjordániai Rámalláhban Nabil Abu Rudeina, Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik tanácsadója.

A közel-keleti kvartett (ENSZ, Európai Unió, Egyesült Államok és Oroszország) pénteki moszkvai tanácskozásán felszólította Izraelt, hogy a kvartettnak a 2003-ban készült útitervével összhangban fagyassza be a lakásépítést a megszállt területeken. Az útiterv a palesztinokat pedig arra kötelezi, hogy fegyverezzék le szélsőségeseiket.