Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mit kell tudni a világűr katonai felhasználásáról?

Szöveg: Pálóczi Antal |  2011. október 17. 13:32

Az űrkutatás és a hadtudomány címmel tartott tudományos előadást október 13-án, csütörtökön dr. Szabó József nyugállományú vezérőrnagy Budapesten, a Honvéd Kulturális Központban. Az érdekes előadásra a katonatisztek és a civilek mellett az MH Ludovika Zászlóalj hallgatói közül is többen eljöttek.

1595925977
A Honvéd Kulturális Központ Gobelin-termében nyugállományú katonatisztek, tudósok, tudósjelöltek, az MH Ludovika Zászlóalj honvédtiszt-jelöltjei előtt tartott előadást dr. Szabó József nyugállományú vezérőrnagy, egyetemi tanár, a Magyar Hadtudományi Társaság volt elnöke.

Az űrkutatás és a hadtudomány című előadáson szó esett az űrkutatás múltjáról és jelenéről, valamint arról is, hogy miként sikerült elkerülni az űrháborúkat.

Az előadóról kiderült: fontos szerepe volt az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan űrutazásának előkészítésében, az eseményt pedig a szovjet űrközpontból, Bajkonurból felügyelte.

Dr. Nagy László, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke, a Mindenki hadtudománya című előadássorozat szervezője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a következő előadást  Kiss Benedek József ezredes tartja a közel-keleti válságról  november 10-én, az utolsó rendezvényre pedig december 8-án kerül sor, amikor dr. Ványa László mérnök alezredes a robothadviselésről beszél majd.

1595925977
Fotó: A szerző felvételei