Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Modernizált MiG-29-esekkel erősít Irán

Szöveg: JETfly |  2011. február 9. 19:27

Mint ahogy arról korábban is beszámoltunk, Irán légiereje (IRIAF) továbbra is számít meglévő MiG-29-eseire, ennek érdekében – országon belül – korábban már meg is kezdték a modernizációs munkálatokat. A Tabriz légibázis parancsnoka, Mohammed Hellatabadi 2011. február 7-én, hétfőn jelentette be, hogy a közelmúltban két darab iráni Fulcrum modernizálása fejeződött be, melyek ezt követően ismét az IRIAF szolgálatába állhattak.

Az Irán észak-nyugati részén fekvő Tabriz légibázison ünnepélyes keretek között köszöntötték a két felújított vadászgépet, melyek a jeles esemény kapcsán áthúzással üdvözölték a jelenlévőket. Mohammed Hellatabadi beszédében elmondta, hogy az ország történetében először, engedélyt kaptak két MiG-29-es hazai körülmények közötti modernizálására, melynek a Tabriz légibázis adott otthont.

Az ötlépcsős felújítási munkálatokat két fázisban végezték, erről már 2010 júliusában is kerültek napvilágra információk: akkor az iráni légierő parancsnoka, Hassan Shahsafi dandártábornok jelentette be, hogy sikeresen modernizáltak egy kilenc éve nem repülő Fulcrumot, melynek berepülését tavaly nyáron meg is kezdték.

A dandártábornok külön kiemelte, hogy a MiG-29-esek javítását és modernizálását egyaránt iráni mérnökök és szakemberek végezték, a munkálatokat pedig hosszabb előkészületi folyamat előzte meg. Irán az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy valamennyi hadrendben álló repülőgép alkatrészét utángyártsa, melynek köszönhetően biztosítottá válhat a légierő felújított és modernebb gépekkel történő ellátása. Az IRIAF folyamatos fejlődésének ékes bizonyítéka, hogy 2010 júniusában az első hazai gyártású pilóta nélküli repülőgép is teljesítette szűzrepülését.

  
1595913941