Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Múlt, jelen, jövő – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. december 9. 9:43

„Ezen erőd, mely épp oly fontos, mint Olmütz, a Vág és a Duna folyamoktól képzett félsziget csúcsán fekszik. Egyike a legerősebb váraknak. Bevehetetlenségének jelképe gyanánt főkapuja fölött egy szűz szobra áll” – írta A Honvéd című lap 1869. október 14-i száma Komáromról.

MH_december_borító

A komáromi erődrendszer kiépítését a napóleoni háborúk (1792–1815) indokolták. Ekkor került sor a közép- és kora újkori múltra visszatekintő Öreg- és Újvár felújítására, egyúttal kezdetét vette a Nádor-vonal kialakítása. A munkálatok 1815 után is folytatódtak, ám az erődrendszer építése csak az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc után fejeződött be, s az 1850–1877 között végbement fejlesztések során nyerte el a végsőnek mondható struktúráját. A Duna bal partján az Öreg- és Újvár, a Nádor-vonal (hét erődelemmel), a Vág-vonal (négy erődelemmel) és a Vág-dunai hídfőerőd, míg a jobb oldalon a Monostori erőd, az Igmándi erőd és a Csillagerőd számított jelentősebb építménynek.

Bár a komáromi erődrendszert fegyverrel sosem vették be, eseménydús hadtörténettel bír. E tekintetben a legmozgalmasabb kétségkívül az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc időszaka volt. Az erősséget 1848 decemberében kezdték ostromolni a császári-királyi csapatok, melyeket végül a következő esztendő tavaszán (1849. április 22–26.) vert szét a Görgei Artúr vezette honvédsereg. Az ellenség 1849. július 2-án indított újabb hadműveletet Komárom térségében, ám Klapka György 1849. július 29. és augusztus 3. között a Duna mindkét partján szétzúzta az ostromgyűrűt; ekkor a császári-királyi erők éppen csak elkerülték a teljes bekerítést. A Vasárnapi Újság 1892. május 2-i száma a következőképpen emlékezett meg a komáromi kitörésről: „Augusztus 3-án Klapka a helyőrség egy részével oly sikerült kirohanást tett, hogy az ellenséget Győrön túl kergette, ágyúit, pénztárát elfoglalta, s a vár élelmezésében mutatkozó hiányokat pótolta.”

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 11-én megjelenő számában!