Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyüzem a Vay Ádám Kiképzőbázison

Szöveg: honvedelem.hu / bocskaidandar.hu |  2012. május 18. 12:20

A borongós hajnali párát felkavarta a BTR-ek kipufogófüstje, ahogy hosszú oszlopban elhagyták a telephelyet – az EU Harccsoport magyar főerőinek járművei közül a páncélozott szállítójárművek álltak fel elsőként a vagonokra a hajdúhadházi gyakorlótér szélén kialakított vasúti homlokrakodón, majd a különböző szállító- és különleges járművek következtek.

1595935854
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóalj egyik századára épülő EU Harccsoport magyar moduljának előkészítő részlege már a hétvégén megkezdte az átcsoportosítást az Olaszországban megrendezendő „European Wind 2012" gyakorlatra, amelynek során az olasz és a szlovén katonákkal együtt adnak számot felkészültségükről. 

Eközben a 39-es zászlóalj itthon maradt erői sem tétlenkedtek: a múlt héten végrehajtott légi szállítási gyakorlatok és raj-összekovácsolási foglalkozások után a raj-ellenőrző foglalkozások keretében rajkötelék-lőgyakorlatokat hajtottak végre − támadó és védelmi feladatokat, nappal és éjszakai viszonyok között egyaránt.

Az egyik nappali lőgyakorlatot megtekintették a KatonaSuli-programban részt vevő debreceni Szent József Gimnázium  diákjai is.

1595935854
Eközben a gyakorlótér másik szegletében a logisztikai zászlóalj szakalegységei javító-, ellátó- és élelmezési pontokat építettek ki saját szakharcászati foglalkozásaik során.

Ezzel párhuzamosan pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzős lövész honvédtiszt-jelöltjeinek éves vezetési gyakorlatát is kiszolgálták, szorosan együttműködve az egyetem oktatóival.

A lövésztiszt-jelöltek természetesen lehetőséget kaptak arra is, hogy szakszerű magyarázat mellett megtekintsék a már említett vasúti berakást.

Ugyancsak egyetemi „vendégei" voltak a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljnak: a leendő felderítő tiszteket a mélységi csoportokba osztották be a zászlóalj tapasztalt katonái mellé.

1595935854