Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Negyedmillió gyerekkatona harcol a világon

Szöveg: azta.hu/honvedelem.hu |  2009. február 13. 8:39

A világ háborús- és válságövezeteiben, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF adatai szerint 250 ezer gyereket használnak ki háborús cselekményekben.

A gyerekek fegyveres katonaként, vagy segítőként, mint kémek
szolgálnak. A legfiatalabb felfegyverzett katona Kongóban 7 éves volt. Az ENSZ nemzetközi mozgalmat indított a gyermekkatonák leszerelése érdekében, és azért, hogy megbüntessék azokat, akik a gyerekek védtelenségét kihasználva gyilkolásra kényszerítenek kiskorúakat.

A háborús- és válságövezetekben a gyerekek ezrei elveszítve a szüleiket és a családjukat a fegyvereseknél keresnek segítséget, és támaszt, akik azonban visszaélnek a kiszolgáltatottságukkal.

A gyerekek ellen elkövetett emberjogi bűnök, a katonáskodásra kényszerítés elsősorban Afganisztánban, a közép-afrikai Csádban, Kolumbiában, Szudánban, Burmában és Sri Lankán fordul elő. A gyerekkatonáskodás tiltó nemzetközi konvenciót eddig 120 ország írta alá.

Egy akció keretében 100 ezer véres kéz lenyomatát gyűjtötték össze több országban tiltakozásul a gyerekek katonáskodása ellen. Németországban a köztársasági elnök is és felesége is kézlenyomatával fejezte ki szolidaritását az akcióval.