Negyvennégyezer hiábavaló halál
Szöveg: Kecskeméti József | 2008. április 27. 10:48Április 25-én a világ két ellentétes pontján, Törökországban és Ausztráliában is emlékeztek, hiszen éppen 93 esztendeje kezdődött meg az Antant öt hadosztályának partraszállása Gallipolinál, hogy megütközzön a Dardanellákat védő török hadsereggel. Minden idők egyik legvéresebb deszantja bontakozott ki: volt olyan egység, melynek 60 százaléka partot sem ért.
Az 1915. április 25-én kezdődő gallipoli partraszálláshoz az Antant 1914 óta tartó útkeresése vezetett. Ekkor a szövetségesek stratégái ugyanis úgy látták, hogy csak akkor lesznek képesek erőfölényüket érvényesíteni, ha megosztják a császári német haderőt. Mivel közben Törökország is belépett a Nagy Háborúba, a brit hadvezetést egyre inkább foglalkoztatta, hogy a Balkánon is bevessék az Antant haderőit. Gallipoli megszállását Winston Churchill javasolta, s az ötlet elnyerte a legfelsőbb brit hadurak tetszését is. A cél a török haderők lekötése volt, aminek sürgető mivoltát jól jelezte, hogy Törökország 1915. februárjában megpróbálta visszafoglalni a Szuezi-csatornát.
A gallipoli ütközet 1915. február 18-án kezdődött: a térségben állomásozó Antant-hadihajók ekkor kezdték el lőni a félszigetet. Ezzel kezdetét vette a kilenc hónapig tartó véres csata, melynek leglényegesebb része az április 25-ei partraszállási kísérlet volt. Mivel a franciák erősen ellenezték, hogy a nyugati frontról vonjanak el erőket (a terv 400 ezer fős hadsereg átcsoportosítása volt), új-zélandi és ausztrál csapatokat hajóztak át. Az utánpótlás vonalát a Lémnosz és Tendosz szigetek megszállásával igyekezett biztosítani a szövetség. Erre a célra Görögország egy 40 ezer fős hadsereget ajánlott fel. A deszantot öt hadosztálynyi erővel kezdte meg az Antant. A félszigetet az 5. török hadsereg védte, mely német hadvezetés alatt állt.
Iszonyatos vér- és technikai veszteségek után 1915 októberében ért be a gondolat, hogy kivonják a csapatokat a félszigetről. Október 5-én brit csapatok szállták meg Szalonikit. Az újabb balkáni front megerősítésére ideálisnak tartották a Gallipolinál harculó alakulatokat, s október végén megkezdődött az erők kivonása. Az ausztrál csapatok december 20-án hagyták el az ANZAC-bozótot. Menekülésük elősegítéséhez árkokat ástak, míg többszöri, apróbb támadással álcázták valódi céljukat. Az utolsó brit alakulat 1916. január 7-én hagyta el Gallipolit. A deszant a törökök győzelmével ért véget, igaz, ezért rettenetes árat fizettek: közel 87 ezren haltak meg a védők közül, míg az Antant vesztesége 44 ezer fő volt. A térségbe vezényelt 18 hadihajó közül három elsüllyedt, míg négy jóformán helyrehozhatatlan károkat szenvedett.
Sajnos kevesen ismerik ezt a filmet Magyarországon, pedig érdemes megnézni. Van, aki szerint a közé a 10 film közé tartozik, amit halálunk előtt látni kell. Szerintem is. Ritka az olyan háborús film, ami ennyire megrázóan mutatja be mindazt a drámát, amit a félelem, a halál közelsége, a gyilkolás okoz az emberben. Egy filmes fórumon a következő olvasható az alkotásról: „Csodálatos, megrázó film Mel Gibsonnal. A végét nehéz megnézni könnyek nélkül. Peter Weir ausztrál rendező remekműve." Hát igen. Az ausztráloknak Gallipoli olyan, mint az amerikaiaknak Alamo. Vagy nekünk, magyaroknak a II. magyar hadsereg doni pusztulása.
