Nem tudták megállítani Kinizsit

Az 1456-os nándorfehérvári diadalt követően a törökök nem indítottak nagyszabású hadjáratokat Magyarország ellen, de a Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) által kiépített déli végvárrendszert alaposan próbára tették a török próbálkozások. Hunyadi Mátyás király (1458-1490) komolyan számolt a török veszéllyel, ezért arra törekedett, hogy a Balkánon kialakított ütközőzónát tovább szélesítse. A magyar seregek 1464-ben bevették Jajca várát, majd egy évtizeddel később Szabács elfoglalásával a magyar végvárrendszer újabb fontos elemmel egészült ki.

„Mátyás korában a törökkel egy látens béke van, nincsenek jelentős erőket felvonultató hadjáratok és csaták, de a gazdag erdélyi és déli területekre a török portyázók azért betörnek. Így volt ez 1479-ben is, amikor több ezer török lovas tört be Erdélybe és rajzott szét zsákmányt keresve" – mondta dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész. Az 1479-es hadjáratban résztvevő oszmán erők az ősz beálltáig Szendrő környékén gyülekeztek, majd Havasalföldön keresztülvágva, a Lator folyó forrásvidékén átkeltek a Kárpátok hágóin és pár nap alatt lángba borították Erdélyt. A Gyulafehérvárig jutó portyázók rövid idő alatt rengeteg kincset, élelmiszert és foglyot – elsősorban nőket és gyerekeket – raboltak össze. A törököket a magyar felderítők folyamatosan szemmel tartották. Báthory István erdélyi vajda arra számított, hogy az ellenség a rablásban elfárad, a vagyonszerzéstől pedig elkényelmesedik, így könnyebben leküzdhető. „Mikor a törökök megindultak a Maros völgyében, akkor Temesből Kinizsi folyamatosan kísérte őket a csapataival, sőt kisebb elkószáló csoportokat szét is vert. Báthory pedig – akit akkor neveztek ki erdélyi vajdának – a helyszínre sietett és elkezdte összegyűjteni a sereget" – mondta Négyesi Lajos, hozzátéve: „a védőknek az okozta a legnagyobb gondot, hogy a török csapatok szétváltak és lehetetlen volt őket megfogni.

Tehát a keresztényeknek meg kellett várni azt a pillanatot, amikor befejezik a rablást, összegyűlnek és elkezdenek kivonulni a zsákmánnyal" – emelte ki a hadtörténész, aki szerint a keresztény sereg célja az volt: olyan helyzetbe hozni a törököket, hogy ne legyen esélyük a menekülésre. „A keresztény vezérek terve az volt, hogy a Maros völgyében vonuló törökök mögött Kinizsi lezárja a tatárlakai átjárót, hogy az ellenség ne tudjon visszavonulni Gyulafehérvár felé. Arcból pedig Báthory vezetésével a főerők nyomulnak előre és számolják fel a török erőket. Máris kész a kelepce."

Négyesi Lajos véleménye szerint Kinizsi és Báthory nem arra készült, hogy a törökkel klasszikus csatát vívjon, igazából egy rablócsapat kelepcébe terelésére és szétverésére számítottak. Október 13-án Kenyérmezőnél, ahol a Maros folyó egy „S" alakú hurkot vet, a törökök találtak egy táborverésre és gyülekezésre alkalmas helyet. „Ugyanabban az időben Kinizsi 2500 harcedzett, zömmel nehézlovasokból álló serege acélfalként lezárta a tatárlakai átjárót. Aznap reggel Báthory serege pedig kivonult Szászvárosból és keresni kezdte a török tábort, amelyet hamarosan meg is pillantottak. A keresztény hadakat látva Isza bég úgy döntött, hogy vállalja a csatát, mire a törökök is kirajzottak a táborból és megkezdték a szétbontakozást.

Ez az a pillanat, amikor a keresztények rádöbbennek, hogy az ellenség sokszoros túlerőben van." – fogalmazott Négyesi Lajos, hozzáfűzve: Báthory seregében kezdett eluralkodni a pánik, hiszen visszavonulásra a gyorsan mozgó török lovastömeg miatt nincs esély. Bonfini leírása szerint ekkor Báthory lelkesítő beszédet tartott, hogy kitartásra és harcra bírja a saját csapatait, közben egy futár indult Kinizsihez hogy segítséget hozzon. A futárnak azonban meg kell kerülnie a török tábort, ami időbe telt. A források leírják, hogy a csapatok mintegy másfél órán keresztül néztek farkasszemet. A törökök valószínűleg nem értették a helyzetet, hogy ez a csekély létszámú magyar sereg vajon mit akar tőlük. Joggal tarthattak valamiféle cseltől. Aztán felharsantak a kürtök, Báthory pedig – mintegy acéléket képezve – a nehézlovassággal betört a török centrumba és próbálta azt szétszórni. Véres közelharc bontakozott ki, ahol a létszámra nagyobb török sereg megszorította a magyarokat. Báthory lova megbotlott, mire a sebesült vajda köré gyűltek a katonái, hogy védelmezzék a törököktől. A harci zaj valószínűleg eljutott Kinizsihez, aki – tartva magát az eredeti tervhez – semmi rosszra nem gondolva a tatárlakai átjáróban várakozott.

„Ekkor az egyik török vezér, Ali bég, aki rengeteg rablott holmit zsákmányolt, megpróbált visszajutni Gyulafehérvár felé – ne feledjük, a portyázó török sereg sem számított komolyabb összecsapásra – de beleütközött Kinizsi csapatába." – mondta Négyesi Lajos. A kenyérmezőnél harcoló keresztények helyzete már kritikussá vált, amikor Kinizsihez végül eljutott a hír és a pihent nehézlovassággal beavatkozott a küzdelembe, a friss erő pedig eldöntötte a csata sorsát. Bonfini leírása szerint „Kinizsi Pál két kardot vesz kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol. Amerre ront, feltarthatatlanul mindent, amit talál, letipor, széles sorban hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe."

A feljegyzések szerint Kinizsi joggal tartott attól, hogy az erdélyi vajdát a törökök megölték, miközben ő a csata közelében várakozott, ezért üvöltve, – „hol vagy Báthory, hol vagy, Báthory? Bárhol vagy, felelj, ha élsz még, Báthory!“ – kiáltással vetette magát az ellenségre. Hamarosan rábukkant a másik fővezérre, majd nehézlovasaival legázolta a vajdát körülfogó török csapatot. A török seregben kitört a pánik, foglyaikat és rablott kincseiket hátrahagyva, fejvesztetten menekültek a Kárpátok hágói felé, a nyomukba eredő keresztény lovasok azonban, akit csak utolértek, mind egy szálig lekaszaboltak.

Az összecsapásban ugyan mindkét fél jelentős veszteségeket szenvedett, de a magyar győzelemnek köszönhetően a következő években jelentősen csökkent a törökök határ menti aktivitása. A csatát követő éjszakán a győztes harcosok és a kiszabadított keresztény foglyok örömünnepet tartottak, amely során Kinizsi emlékezetes győzelmi táncot járt.

„Kinizsi egy rendkívül erős ember és jó katona volt. Vitathatatlan volt a tekintélye, viszont nem volt nagyon humorérzéke. Bonfini leírásában szerepel, hogy a csata után mindenki a tábortűz köré gyűlt és a hőstettekről mesélt. Kinizsi próbált részt venni ebben a társalgásban a maga módján. Eltűnt a sötétben, majd egyszer – általános megdöbbenésre – megjelent három török holttesttel. Egyiket a foga között tartva, a másik kettőt a kezében tartva táncra perdült. Ilyen volt a tréfás kedvű Kinizsi" – fűzte hozzá Négyesi Lajos.