Németh Szilárd: az utókor kötelessége büszke múltunk őszinte feltárása

Tóth Ilona, az ifjú szigorló orvos 1956. október 23-án, sok társához hasonlóan részt vett a forradalom hajnalát jelentő diáktüntetésen és áldozatkészen vette ki a részét a következő napokban kirobbanó szabadságharcban is. A Péterfy Sándor Utcai Kórházban segítette a sebesültek ápolását egészen november 20-ig, amikor letartóztatták, majd gyilkosság – koholt – vádjával 1957 júniusában, mindössze 24 évesen felakasztották. Halála azon embertelen rendszer példája, amely semmilyen eszköztől sem tántorodott el annak érdekében, hogy kikényszerített vallomással és hamisított bizonyítékokkal alátámaszthassa a halálos ítélet helyességét. Nevét és életét csak 2001-ben tisztázták, amikor a Fővárosi Bíróság az ellene folytatott egykori eljárást semmisnek nyilvánította.

A rendezvényen megjelenteket dr. Bodnár Attila, a kórház igazgatója köszöntötte. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes levélben osztotta meg gondolatait a megemlékezés kapcsán. „1956 eszméje, hőseinek bátorsága örökre belénk ivódott, kitörölhetetlen részévé vált nemzeti öntudatunknak. A magyar történelemben bőven voltak olyan hősök, akiknek tetteit csak jóval később, - önfeláldozó halálukat követően több évtizeddel – ismerhettük meg, és a nekik kijáró tiszteletünket is csak most róhatjuk le. Sok-sok évtized történelem hamisító elhallgatása és hazugsága után, nekünk, az utókornak nemcsak feladata, de kötelessége is büszke múltunk őszinte feltárása, hiszen a jövőhöz erős alapot csak annak tiszta ismerete és tisztelete adhat. Gyermekeinknek csak az igazat adhatjuk örökül. Ennek fontos része, hogy méltóképpen emlékezzünk hőseinkre, tisztázzuk nemes tetteiket, és besározott nevükről végleg lemossuk a gyalázatot” – fogalmazott levelében a parlamenti államtitkár.

Az egészségügyi intézmény udvarán rendezett megemlékezésen jelen volt Wittner Mária, az ’56-os forradalom és szabadságharc legendás alakja, aki maga is sokat tett Tóth Ilona becsületének helyreállításáért. Németh Szilárd levelében hangsúlyozta: habár Tóth Ilona és Wittner Mária életútja, s egyben sorsa különböző, de ugyanaz az elhivatottság fűtötte őket, és ugyanaz a cél lebegett szemük előtt: „a magyarok függetlenségébe és szabadságába vetett rendíthetetlen hit, amely a legnagyobb nehézségek és viszontagságok közepette sem inog meg. És ezért képesek voltak a legnagyobb áldozatot is meghozni.”

A miniszterhelyettes írásában kitért a napjainkban helytálló egészségügyi dolgozókra is. Mint kiemelte, köszönettel tartozunk a mai hőseinek is, akik nap, mint nap szembe szállnak a jelen kihívásaival. „A koronavírus-járvány megfékezésével kapcsolatos első csata megvívásában oroszlánrésze volt a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozóknak: orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, mentősöknek és minden kórházi munkatársnak. Köszönjük áldozatos és elhivatott munkájukat! A vírussal folytatott küzdelem azonban még korántsem ért véget, készen kell állnunk az újabb kihívásokra.”

A megemlékezés fénypontján leleplezték Kontúr András szobrászművész Tóth Ilonát ábrázoló alkotását. A szobrot látva Wittner Mária elérzékenyülten szólalt meg. Beszédében szembe állította az orvosnak készülő fiatal lány képét azzal a részletesen bemutatott bestiális gyilkossággal, amellyel 1957-ben megvádolták. Mint fogalmazott, a két kép összeférhetetlen. Az igazságtalan koncepciós perekben elítélt és kivégzett magyarok emléke kapcsán hangsúlyozta: „Ezeknek az embereknek igazságot kell tenni. Nem semmiségi papírral. Mit jelent a semmiségi papír, ha kórusban harsogják a gyilkosai, hogy gyilkos volt Tóth Ilona? Semmit nem jelent. De az igen, hogy nekünk a túlélőknek tisztára kell mosni az ő emberségüket. És ezért állok itt.”

GALÉRIA