Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzeti múltunk dicső katonáira emlékeztek

Szöveg: Szabóné Szabó Andrea alezredes | Fotó: Pápai Huszár Egyesület |  2023. augusztus 29. 11:39

A Pápai Hősök Napja alkalmából tartott megemlékezést a 7. honvéd huszárezred emlékét őrző Pápai Huszár Egyesület és Pápa Város Önkormányzata augusztus 27-én, vasárnap. A rendezvényen valamennyi pápai alakulatnál szolgált és onnan a hadszínterekre vezényelt katonahősre emlékeztek, köztük a nagymúltú magyar királyi pápai 7. honvéd huszárezredre.

Pápa2

A megemlékezésen részt vett és beszédet mondott Horváth Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztály főosztályvezetője. Köszöntőjében – a napjainkban határaink mellett dúló háborúra utalva – a főosztályvezető kiemelte: hazánk vezetése is azon munkálkodik, hogy egy új, modern, ütőképes haderőt építsen fel. „Jelen körülmények között azt gondolom, különösen fontos a múltba tekintenünk és hazánk egykori honvédőire emlékeznünk, mert egy hadsereg kialakítása és felfegyverzése elképzelhetetlen olyan ideológiai töltet nélkül, amely erővel, tartással és lelkesedéssel töltheti el a jelen kor katonáját. Ezért is elengedhetetlen hőseink és katonai erények visszaemelése a köztudatba” – jelentette ki Horváth Tamás.

Pápa1

A főosztályvezető beszédében felelevenítette a magyar szívvel harcoló pápai honvédek mind az első, mind pedig a második világháború során tanúsított helytállását, hiszen gyakran jelentős túlerővel szemben, embertelen körülmények között tettek tanúbizonyságot felkészültségükről, leleményességükről és hősies bajtársiasságukról. A tárca képviselője elmondta, hogy az új idők új kihívásokat hoznak, viszont a magyar hadtörténelem tanulságai ma is üzenetértékűek. „Magyarország katonanemzet volt és ha a későbbi századokban meg akar maradni, akkor a jövőben is annak kell maradnia. Csak így őrizhetjük meg hazánkat és függetlenségünket. Ezért érdemes mindig visszatekintenünk nemzeti hőseinkre, valamint hős katonáink azon képességére, hogy a legnagyobb elnyomásból is képesek voltunk és vagyunk kitörni, majd talpra állni” – emelte ki a főosztályvezető, akinek személyes kötődése is van a városhoz: 1915-től dédapja a magyar királyi pápai 7. honvéd huszárezred katonájaként harcolta végig az első világháborút.

Az ünnepség résztvevői koszorúval emlékeztek meg gróf Lubienski János huszár altábornagyról, a magyar királyi 7. honvéd huszárezred volt parancsnokáról, valamint lerótták tiszteletüket az első és második világháború Pápán szolgált hősei emléke előtt.

Pápa3