Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai delegáció a vegyivédelmiseknél

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Kormány Gábor |  2023. augusztus 29. 10:25

Az Amerikai Haderő Európai Parancsnokság (USEUCOM) Tömegpusztító Fegyverek Elleni Programok és Biztonsági Együttműködés szakmai delegációját fogadta az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred augusztus 28-án, hétfőn.

20230828_KG_szekesfehervar_vegyvedelmieloadas_009

A látogatás célja – többek között – az volt, hogy a delegáció tagjai megismerjék az ezred, valamint a manőver egységek atom-, biológiai és vegyivédelmi (ABV) képességeit. A háromnapos program első napján a vendégek két előadás és egy statikus bemutató keretében nyertek bepillantást az alakulat tevékenységébe.

„Az ABV fő feladata a katonai erők, emberi élet és a kritikus infrastruktúra védelme. A látogatás során a delegáció azonosítani tudja azokat a területeket, amelyek a NATO-n belül a jövőben közös együttműködést eredményezhetnek. Ezekre a továbbfejlesztett képességekre alapozva fejleszteni lehet a Szövetség szűk szakmai területének együttműködési képességét” – foglalta össze a szakmai látogatás célját Csóka Attila alezredes, a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség kiemelt ABV főtisztje.

20230828_KG_szekesfehervar_vegyvedelmieloadas_006

Az USEUCOM delegációja a későbbiekben megtekinti az MH Egészégügyi Központ mobil biológiai és toxikológiai laborját, valamint elutazik az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz.

A küldöttséget a honvédségen túl a civil kapcsolódási pont is érdekli, ezért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál is látogatást tesznek.