Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nézőcsúcs megdöntésére készülnek Kecskeméten

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. augusztus 8. 14:03

A Repülőnap második napján az időjárás kegyesebb volt a látogatókhoz és a repülőbemutatók a program szerinti időben, kilenc órakor megkezdődtek. A kapukon folyamatosan érkeztek az érdeklődők, gyorsan megteltek a beton melletti füves részek, ahonnan figyelemmel lehetett kísérni az eseményeket.

A többi kiállítási helyen is sok látogatóval lehetett találkozni, felnőttekkel és gyerekekkel, akik közelről ismerkedtek a harci eszközökkel, fegyverekkel. A gyerekek kihasználták a lehetőséget, – ahova lehetett – mindenhová bemásztak, és tették fel a kérdéseiket a katonáknak. A megnyitó felvezetését az MH 5. Bocskai István Lövészdandár zenekara adta meg, kis rögtönzött műsorukkal méltán hívták fel magukra a figyelmet.

A rendezvény hivatalosan a Himnusz hangjaival, majd Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének köszöntőjével kezdődött. A Vezérkar főnöke beszédében elmondta: a repülés szinte egyidős az emberiség történelmével. „Az emberré válás óta megvan bennünk a repülés, a felemelkedés utáni vágy. Először ezt az ősi Kínában tudták megvalósítani, amikor feltalálták a sárkányröptetést", hangsúlyozta Benkő Tibor. „Modern korunkra válhatott teljessé ez a vágy, és az emberiség feltalálta először a merevszárnyú, majd a forgószárnyú repülőket. Ami azóta a repülők fejlesztésében történt egy nagyon nagy minőségi változás. Ez a fejlődés teszi azt lehetővé, hogy a pilóták sok esetben a fizika törvényit is megcáfolják. Az esemény azért is kiemelkedő, mert ebben az évben ünnepeljük a magyar katonai, valamint géprepülés 100 éves, valamint az űrrepülés magyar részvételének 30 éves évfordulóját. Az esemény másik jelentősége az, hogy az ide látogatók megismerhetik a Magyar Honvédség felszereltségét és katonáink kiképzettségét. Láthatják, hogy milyen szinten állunk ma, mit értünk el idáig."

 

Benkő tábornok külön kiemelte: „Büszke vagyok minden katonára, akik ma a honvédségnél szolgálatot teljesítenek." Megköszönte annak a több ezer katonának a munkáját, akik a rendezvényt előkészítették és segítik végrehajtását. Egyben a 2010. augusztusi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató biztosítja a lehetőséget, hogy az árvízi védekezés miatt elmaradt Katonacsaládok VIII. Országos Találkozója helyett a katonaközösségek itt találkozhassanak egymással, akár családi körben is – emelte ki, majd azt kívánta, hogy minden idelátogató érezze jól magát a katonák között, és szerezzenek maradandó élményeket a kecskeméti repülőtéren.

A megnyitót követően kezdték el bemutatóikat a katonai repülőgépek, a tribün előtti részen az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj százada tartott közelharc bemutatót.

Szöveg: Demeter Ferenc
Fotó: Galovtsik Gábor