Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyáresti dallamok Szegeden

Szöveg: Kis Csenge őrmester | Fotó: a szerző felvételei |  2023. július 13. 10:07

Első alkalommal varázsolta el a „napfény városának” közönségét a július elején megrendezett Szegedi Katonazenekari Fesztivál.

IMG_1991

A Magyar Honvédség katonazenekarai a társadalom számára közvetlenebbé és népszerűvé teszik a katonai hivatást, a fesztiválokon fellépéseikkel bizonyítják felkészültségüket és széles repertoárjukkal magával ragadják az érdeklődőket. Szeged, mint az Alföld gyöngye, a kultúra egyik szentélye is helyszínt adott az idei év egyik katonazenekari fesztiváljának.

A különleges esemény kezdete előtt az 32. Testőrezred Különleges Díszelgő Csoportjának látványos bemutatóját tekintették meg a Móra Ferenc Parkba látogatók. A fesztivált a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar, a Kaposvár Helyőrségi Zenekar és a Tata Helyőrségi Zenekar bevonulása nyitotta meg, amelyet köszöntő és megnyitóbeszéd követett.

,,A Magyar Honvédség minden katonazenekara a lehető legjobb kapocs a civilek és a katonák között, ők a katonaéletben és a civil életben is kiválóan teljesítenek” - emelte ki megnyitóbeszédében Bozó Tibor altábornagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója.

A másfél órás produkció során színvonalas és változatos műsorszámokkal ragadta magával közönségét a három kiváló zenekar, a rendkívül népszerű szakalaki bemutatók után pedig az egyesített zenekari koncert nyűgözte le a hallgatóságot, végül a zenészek a Hunyadi-induló dallamával búcsúztak a közönségtől.

Címkékkatonazene