Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyerni megyünk Erfurtba!

Szöveg: Bleszkán Szilárd |  2012. augusztus 23. 10:49

Az aranyéremért indulnak az erfurti szakácsolimpiára nemzeti válogatottunk és katonai nemzeti válogatottunk tagjai – hangzott el a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség budapesti Radisson Blu Béke Hotelben rendezett sajtótájékoztatóján.

1595940366
Ambrus György, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakács alelnöke a nemzeti válogatott
tagjait, Somorjai Péter főtörzsőrmester mesterszakács pedig a Magyar Honvédség felkészülő csapatát
mutatta be a sajtó képviselőinek. A katonai csapat 1993 óta szinte valamennyi jelentős nemzetközi
szakácsversenyen és számos hazai megmérettetésen is képviseltette magát – s minden alkalommal
éremmel tért haza.

Az erfurti szakácsolimpiát a Német Gasztronómiai Szövetség rendezi meg minden negyedik évben.

A megmérettetés idén október 6-a és 9-e között zajlik Türingia „fővárosában". A verseny menetrendje

sokat változott a négy évvel ezelőttihez képest; ezúttal nemzeti szakács-cukrász, nemzeti katonai,

nemzeti ifjúsági válogatottak, valamint közétkeztetési, regionális csapatok és egyéni versenyzők is benevezhetnek. A versenyen mintegy 50 nemzet 2500 versenyzője indul, akiknek a főztjét több

tízezres tömeg kóstolhatja végig. A nemzeti válogatott 35 ország csapatával, míg a katonai nemzeti válogatott 7 másik katonacsapattal mérkőzik az elsőségért.

A csapatoknak két külön napon is a konyhaasztalhoz kell állniuk, hiszen egy hideg- és egy

melegkonyhai megmérettetésen is részt kell venniük. A feladat egy komplex hidegkonyhás díszasztal,

valamint egy 150 főre szóló háromfogásos menü elkészítése.

1595940367
A felkészülő katonai csapat tagjai:

Mudra József alezredes, team manager
Gulyás Károly
közalkalmazott, Venesz-díjas mesterszakács, szakmai tanácsadó – nemzetközi zsűri
Somorjai Péter
főtörzsőrmester, közétkeztetési mesterszakács, ügyintéző
Kovács Péter
főtörzsőrmester, közétkeztetési mesterszakács, csapatvezető
Kovács Attila
főtörzsőrmester, szakács
Cselyovszky Zoltán
főtörzsőrmester, szakács
Balázs Gergő
közalkalmazott, közétkeztetési mesterszakács, szakács
Bojtos György
közalkalmazott, szakács
Lukács Péter
közalkalmazott, mestercukrász
Ódor Norbert
közalkalmazott, szakács

  Fotók: Galovtsik Gábor

CímkékMFO