Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt nap a Kratochvilban

Szöveg: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Gimnázium |  2021. november 13. 9:41

Nyílt napot rendezett a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium november 5-én. A programra közel száz településről mintegy háromszáz érdeklődő látogatott el.

Kratochvil_nyílt_nap_4

A résztvevők információt kaphattak a 2022/2023-as tanévben indítandó képzésekről, a honvédelmi nevelésről és oktatásról, a technikumi képzésről és az angol nyelvi oktatásról is.

A kollégium bemutatása során bepillantást nyerhettek a növendéki élet mindennapjaiba, illetve változatos bemutatókon keresztül ismerkedhettek meg az intézményben folyó egyéb képzésekről: fegyverzettechnikai, műszaki, hagyományőrző, illetve önvédelmi bemutatók színesítették a programot. A bátrabbak kipróbálhatták a lézeres légpuska lövészetet és a repülőgép szimulátort is.