Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyitott kapukkal

Szöveg: Kresz Fruzsina | Fotó: Bankó József |  2022. július 3. 12:20

Három év után ismét kinyitotta kapuit a látogatók előtt a budapesti Petőfi Sándor laktanya július 2-án, szombaton.

web_BHD2555

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az MH Katonai Rendészeti Központ hagyománynak számító, közös családi és nyílt napjára a hőség ellenére is rengeteg látogató érkezett. Az egész napos programon a budapesti alakulatok, illetve a társ fegyveres szervezetek mutatták be képességeiket, speciális felszerelésüket, feladatrendszerük kiemelt elemeit, és lehetőség nyílt haditechnikai eszközök, járművek megtekintésére.

A katonai bemutatók közül a dinamikus harcászati bemutató, a Különleges Díszelgő Csoport látványos alaki programja és a központi zenekar térzenéje volt a legnépszerűbb. A rendezvény számos szórakoztató programban és koncertben bővelkedett.

A fellépők között volt a Bon-bon együttes, Vastag Tamás és a Madarak Zenekar. A legkisebbek sem maradtak ki a tervezésből, ők Kovácsovics Fruzsina, a MákosGubás és a Czutor Borsók formáció és Kalap Jakab koncertjén tombolhattak.

A színpadon kívül is volt élet: kisvasút, portrérajzolás, arcfestés, ugrálóvár, kézműves-foglalkozás, freestyle foci ragadta magával a gyermekeket.

Címkéknyílt nap