Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama videón üzent Iránnak

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. március 20. 9:27

Nyitottabb amerikai hozzáállást ígért Iránnak Barack Obama. A perzsa újév alkalmából küldött üzenete szerint fenyegetésekkel semmit sem lehet elérni, Irán se megy sokra a fegyverkezéssel.

A közel harmincéves konfliktuson való felülemelkedést ajánlotta fel az amerikai elnök az iráni vezetőkhöz intézett közvetlen videóüzenetében. “Ebben az évszakban, amely az új kezdetek időszaka, világosan szeretnék szólni az iráni vezetőkhöz" – mondta a perzsa újév alkalmából küldött üzenetében.

“Kormányzatom eltökélt, hogy olyan diplomáciát folytasson, amely minden előttünk álló kérdéssel foglalkozik, és konstruktív kapcsolatok létrehozásán munkálkodik az Egyesült Államok, Irán és a nemzetközi közösség között. Ezt a folyamatot fenyegetéssel nem lehet előbbre vinni. Épp ellenkezőleg, becsületes, a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet szeretnénk" – hangzott a férszi nyelven feliratozott üzenet.

Az amerikai elnök olyan jövőt ajánlott, amelyben felülemelkednek a régi viszályokon, s amelyben Irán, valamennyi szomszédja és általában a világ nagyobb biztonságban és békében él. “Az Egyesült Államok azt akarja, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság foglalja el az őt megillető helyet a nemzetek közösségében", de “ezt a helyet sem terrorizmussal, sem fegyverekkel nem érheti el" – mondta.

Címkékterrorizmus