Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olimpiai bajnok kardvívót köszöntött születésnapján a honvédelmi miniszter

Szöveg: Balogh Mariann | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2020. november 17. 17:37

85. születésnapja alkalmából adományozott elismerést Pézsa Tibor olimpiai és kétszeres világbajnok, hatszoros magyar bajnok kardvívó, nyugállományú alezredesnek november 17-én, kedden dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

LALA3153

Pézsa Tibor a honvédelem ügye érdekében huzamosabb időn át végzett kiemelkedő tevékenysége, az olimpiai játékokon és a világbajnokságokon Magyarország képviseletében mutatott kiemelkedő helytállása, a Magyar Honvédség katonái, a jövő nemzedéke, valamint az egész magyar társadalom előtti példamutatása elismeréséül kedden vehette át a Szent István tőrt a honvédelmi miniszertől.

Az emléktárgy átadását követően dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter megköszönte a sportoló eddig végzett munkáját, illetve további sok sikert, erőt és egészséget kívánt neki.

Pézsa Tibor életútja példamutató. Meglehetősen későn, 17 évesen kezdte csak el a vívást. Már korán felfigyeltek képességeire, hiszen nem egy meglepetést okozott az egyéni és csapatversenyeken. Tehetsége és küzdeni akarása, acélos akaratereje, kiemelkedő technikai tudása, és sikerre törekvő hozzáállása segítette bajnokká válását a nehezebb pillanatokban is.

LALA3161

Friss diplomás testnevelőtanárként került a hadsereg állományába, főhadnagyként. 21 évesen lett Honvéd-vívó, Szűcs János irányítása alatt. Mindig is úgy vélte, hogy a legfontosabb katonatulajdonságok a vívás által hatékonyan fejleszthetők. „Mind a katonamesterség, mint a vívás olyan tevékenység, melyek során elképesztően gyorsan, esetenként a pillanat törtrésze alatt át kell látni az összefüggéseket, dönteni kell. A vívósportban a stratégiai cél a győzelem, ahhoz meg kell választani a taktikát. Van abban erőszakos felderítés, akaratérvényesítés az ellenféllel szemben, lesben várakozás és huszáros roham, minden, ami egy hadvezér tevékenységéhez szükséges lehet” – mondta a Magyar Honvéd című lapnak 1995-ben.

29 évesen úgy lett olimpiai bajnok, hogy azt az évet kéztöréssel kezdte. Az országos bajnokságon elért negyedik helyével csak a csapatversenyen indulhatott volna az olimpián. Az 1964-es tokiói megmérettetés előtt viszont egy társa fegyelmezetlensége miatt tartalékosként elindították az egyéni versenyen is. Meglepetésre az egész csapatból ő jutott a legtovább. Bár az olimpiai döntőben megrándult a bokája, ám ez sem vehette el győzelmét, az egész ország ünnepelte hősiességét. A korabeli újságokban úgy jellemezték: „Pézsa, a kardvívás művésze”.

LALA3175

1978-ban kapott Mesteredzői Címet. Szakedzőként is bizonyított, egyéni tanítványai hét olimpiai és világbajnoki aranyat szereztek, válogatott edzősége pedig három világbajnoki címet is szerzett a magyar kardvívó csapatnak.

A mai napig aktív életet él, hétfőtől- csütörtökig naponta kétszer edz, és tudása továbbadásán fáradozik: Márton Anna Európa-bajnoki bronzérmes és Szatmári András világ- és Európa-bajnok kardvívó sikereiben is kiemelkedő szerepe van.

LALA3194