Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrizetbe vették Franciaországban az olasz Vörös Brigádok terrorszervezet hét volt tagját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. április 29. 8:43

Olaszország kérésére április 28-án őrizetbe vették Franciaországban az olasz Vörös Brigádok terrorszervezet hét volt tagját, akit az 1970-80-as években elkövetett terrorcselekményekért már elítéltek Olaszországban. További három embert, egykori terroristát keresnek - jelentette be a francia elnöki hivatal szerdán.

A tájékoztatás szerint az olasz kérelem eredetileg kétszáz emberre vonatkozott. A tíz név átadásáról az igazságszolgáltatásnak Emmanuel Macron államfő döntött. Az Elysée-palota arra is felhívta a figyelmet, hogy az elnöki döntés szigorúan követi a Francois Mitterrand néhai szocialista államfő által bevezetett francia doktrínát, amely menedéket biztosít a Vörös Brigádok volt tagjainak, kivéve, ha vér tapad a kezükhöz.

Olaszország évek óta kéri Franciaországtól a szélsőbaloldali terroristák kiadatását. Azokról van szó, akik az egykori Vörös Brigádok terrorszervezet tagjaiként 1968 és 1982 között erőszakos akciókat és véres merényleteket követtek el, majd a szomszédos Franciaországba menekültek. Az elmúlt negyven évben azonban Franciaország csak két kiadatási kérelmet fogadott el, Jacques Chirac elnöksége idején: 1995-ben Paolo Persichettiét, akit 2002-ben adtak ki Olaszországnak, majd 2004-ben Cesare Battistiét, aki az 1990-es évek óta élt francia földön, de aztán onnan is elmenekült. Végül Bolíviában tartóztatták le, és két évvel ezelőtt adták ki Olaszországnak. Az akkori olasz belügyminiszter, Matteo Salvini úgy vélte, hogy Franciaország évtizedek óta védelmez „ártatlanokat megölt gyilkosokat”, és reklamálta mintegy 15 olyan olasz terrorista kiadatását, akit már elítéltek.

A francia elnöki hivatal szerdai közleménye szerint a tíz név kiválasztása „több hónapos, jelentős kétoldalú előkészítő munka eredménye, amely a legsúlyosabb bűncselekményekre koncentrált”. Az őrizetbe vettek között van a többi között Giorgio Pietrostefani, a Lotta Continua nevű, szélsőbaloldali szervezet egyik alapítója, akit távollétében 22 év börtönre ítéltek, az 1968-ban elkövetett rendőrgyilkosságért életfogytiglanra ítélt Narciso Manenti, továbbá Roberta Capelli, Enzo Calvitti, Giovanni Alimonti és Sergio Tornaghi. Keresik még Maurizio Di Marziót, Luigi Bergamint és Raffaele Venturát.

A francia elnöki hivatal közölte: Emmanuel Macron „rendezni kívánta a (volt terroristákkal kapcsolatos) helyzetet, ahogyan azt Olaszország kérte évek óta. Franciaország, amelyet szintén sújt a terrorizmus, megérti, hogy az áldozatoknak szükségük van az igazságszolgáltatásra”. Az Elysée-palota szerint ez a lépés is rávilágít arra, hogy olyan közös európai igazságszolgáltatást szükséges létrehozni, „amelynek középpontjában a kölcsönös bizalomnak kell állnia”. A francia igazságszolgáltatás most megkezdi a kiadatási eljárást.

A Vörös Brigádok őrizetbe vett hét tagját 48 órán belül a párizsi fellebbviteli bíróság elé állítják, ahol döntenek az esetleges elzárásukról vagy pedig rendőri felügyelet melletti szabadlábra helyezésükről, arra az időre, amíg az igazságszolgáltatás megvizsgálja az olasz kiadatási kérelmeket.

Mario Draghi olasz kormányfő rövid közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta „elégedettségét”. A miniszterelnök leszögezte: a francia földön letartóztatott személyek „nagyon súlyos terrorista bűncselekményeket követtek el", és „máig nyílt sebeket okoztak”. Közleményében Draghi hangsúlyozta azt is: „e barbár cselekmények emlékezete mindmáig élénken él” az olaszokban. Közleményben fejezte ki a francia döntés miatti elégedettségét Luigi Di Maio olasz külügyminiszter is. Dicsérte az olasz és a francia hatóságok közötti együttműködést, és kiemelte, hogy senki „nem menekülhet el a felelősség és a másoknak okozott fájdalom” elől.