Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz harcjárművek lépték át az ukrán határt a segélykonvoj előtt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 15. 16:22

Orosz páncélozott harcjárművek és katonai teherautók lépték át illegálisan az ukrán határt előző nap annál a Luhanszk megyei átkelőnél, ahová az orosz segélykonvoj augusztus 15-én, pénteken megérkezett – erősítette meg a kelet-ukrajnai szakadárok ellen indított, Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága.

Csütörtök este több külföldi újságíró – köztük a The Guardian című brit lap moszkvai tudósítója – számolt be közösségi portálokon arról, hogy orosz katonai járművek keltek át az ukrán határon.

A terrorellenes erők parancsnokságának közleménye szerint az ukrán hírszerzés megerősítette, hogy orosz jelzésű és rendszámú katonai járművek hatoltak be Ukrajna területére az átmenetileg lezárt, a szakadárok által ellenőrzött területen lévő Izvarine határátkelőnél.

Pénteken az Izvarine településsel szemben, az orosz oldalon lévő „Donyeck" határátkelőhöz érkezett a csaknem 300 kamionból álló orosz segélykonvoj.

A parancsnokság azt is közölte, hogy az előzetes információk szerint fegyveres katonákat szállítottak a harci járművek. Hozzátették, hogy „nem sok" járműről van szó, de pontos számot a parancsnokság nem hozott nyilvánosságra.

Az orosz segélykonvojt kísérő nyugati újságírók jelezték, hogy egy tucatnyi – mások szerint mintegy ötven – páncélozott harcjárművet és Ural típusú teherautót láttak az ukrán határ felé haladni, valamint átkelni azon. Ukrán médiajelentésekben megjegyezték: ez az első alkalom, hogy külföldi újságírók a saját szemükkel látták, amint Ukrajna területére orosz harci járművek hatolnak be.

Courtney Weaver, a Financial Times újságírója a Twitteren keresztül fotókat tett közzé, amelyek tanúsága szerint az orosz teherautók félig üresen érkeztek az ukrán határhoz. A konvoj kísérői szerint azért, hogy legyen hová átrakodni a szállítmányt, ha valamelyik jármű lerobbanna.

A terrorellenes erők sajtóközpontja közben arról adott hírt hogy a „Donyeck" határátkelőnél tartózkodó ukrán vámosok még nem kapták meg a nemzetközi vöröskereszttől azt a dokumentumot, amelyben a szervezet kéri a szállítmány segélyként való elismerését. Mivel a vöröskereszt a szállítmány fogadója, enélkül nem engedhetik át a konvojt az ukrán határon.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) vállalta a harcok sújtotta kelet-ukrajnai települések lakóinak szánt orosz segély célba juttatását.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a héten előrebocsátotta, hogy Ukrajna humanitárius segélyt csak a nemzetközi jog normáinak megfelelően, és csakis a nemzetközi vöröskereszttől fogadhat el.

Az ukrán külügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint Kijev és Moszkva megállapodott abban, hogy az orosz fél viseli a felelősséget a segélykonvoj biztonságáért, vagyis azért, hogy Kelet-Ukrajnában a szeparatisták által ellenőrzött területen a szakadárok ne hajtsanak végre semmiféle provokációt a szállítmány útvonalán.