Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légierő: van ok az ünneplésre

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. augusztus 15. 14:57

Az elismerés hangján szólt a légierő haderőnemben szolgálók teljesítményéről Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a repülők napja alkalmából az MH Pápa Bázisrepülőtéren, augusztus 15-én rendezett ünnepi állománygyűlésen.

Az állománygyűlésen felolvasták dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök köszöntőlevelét, amelyben a vezérezredes úgy fogalmazott: a katonai repülés egy évszázados történetének lapjait néhol vérrel írták, az áldozatokra pedig kegyelettel kell emlékeznünk. A Honvéd Vezérkar főnöke a szállító repülőgépektől kezdve a légvédelmi rakétásokon és a légtérfigyelőkön keresztül, a helikoptereseken át egészen a technikai eszközöket karbantartó állományig bezárólag méltatta a légierősök minden alakulatának tevékenységét. Mint írta: „büszkék vagyunk a haderőnem szakembereire, a mindennapok hőseire".

1595977215

Fucsku Sándor vezérőrnagy ünnepi beszédében kiemelte: külön öröm számára, hogy az idei évben Pápa ad helyet ennek az ünnepségnek, mivel a bázisrepülőtéren egyrészt nemzetközi katonai szervezetek települnek, másrészt a katonai repülés terén komoly hagyományokkal büszkélkedhet. Az MH ÖHP parancsnoka aláhúzta: a magyar haderő modern Gripen vadászgépei a jövőben újabb komoly feladatok − és technikai fejlesztés – előtt állnak. A vezérőrnagy beszélt az új háromdimenziós radarok hadrendbe állásának, valamint az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) munkájának jelentőségéről, illetve nagyra értékelte az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred tavalyi sikeres éleslövészetét is.

„Van okunk ünnepelni. Bízom benne, hogy a helikopterképesség terén is komoly fejlesztésekről számolhatunk be a közeljövőben" – zárta beszédét Fucsku Sándor vezérőrnagy, majd a jeles alkalomból különféle elismeréseket és emléktárgyakat adott át.

1595977216

Az állománygyűlés keretében ismertették az MH LVIK által kiírt, A magyar légierő című kulturális pályázat eredményeit is. Mint azt a pályázat védnöke, Szücs József ezredes, az alakulat parancsnoka elmondta: a gép és az ember kapcsolatát tekintve a pályázat kiírói ezúttal az emberi tényezőt szerették volna középpontba állítani. A pályázatra három kategóriában tizennégy alkotó, összesen huszonhat pályamunkával jelentkezett. A díjazottak Fucsku Sándor vezérőrnagytól, Sáfár Albert dandártábornoktól, az MH ÖHP légierő haderőnem főnökétől, valamint Szücs József ezredestől vehették át a díjakat, illetve az ajándékcsomagokat. Az alkotásokból rendezett kiállítást az év folyamán több alakulatnál is láthatják majd az érdeklődők.

1595977216

Az állománygyűlést követően a vendégek koszorúkat helyeztek el a hősi halált halt ejtőernyősök és az aktív állományból elhunyt pápai katonák emlékhelyén. Az emlékhelynél mondott beszédében Sáfár Albert dandártábornok hangsúlyozta: a légierő sosem felejti el azokat, akik életüket adták a haza szolgálatában.

Fotók: a szerző felvételei