Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent hely, a haza egy darabja

Szöveg: Snoj Péter |  2014. augusztus 15. 13:22

„A Lajta monitor nagyszerű technikai vívmány, építésekor a világ egyik legkorszerűbb hadihajója volt, amely egyszerre hirdette mérnökeinek nagyszerűségét, a rajta dolgozók kiválóságát és a Monarchia katonai erejét” – mondta Hende Csaba a Lajta Monitor Múzeumhajó megnyitóünnepségén, augusztus 15-én.

A Lajta (Leitha) az Osztrák−Magyar Monarchia legrégebbi, úszóképes hadihajója, amelyet 1871-ben állítottak hadrendbe. A Dunán ringatózó hajó típusát az amerikai polgárháború ideje alatt fejlesztették ki, s innen terjedt el világszerte. Napjainkra már csak kilenc darab maradt fenn az egész világon.

1595977214

„Hajó, ami a haza védelmében hordozta legénységét, fegyver, ami jó szolgálatot tett harcban. Hősök vérével öntözött csatatér, amelyen matrózaink találkoztak a sorsukkal. Szent hely, a haza egy darabja" – idézte fel a hajó múltját Hende Csaba. Köszöntőjét követően a honvédelmi miniszter szalagátvágással megnyitotta a kiállítást. A tatlobogó ünnepélyes felvonása után pedig emlékkoszorú vízre bocsátásával tisztelegtek a hadihajó első áldozata előtt: Huj János tengerész 1914. augusztus 12-én vesztette életét.

Miután végigharcolta az első világháborút, a Lajta monitor 1919-ben részt vett a tanácsköztársasági harcokban is. A trianoni békeszerződés után fegyverzet nélkül alkalmazhatták, így 1921-től kezdve kotróhajóként úszott a Dunán.

Az ünnepi megnyitó után a Lajta Monitor Múzeumhajó szabadon látogatható az Országház tövében.

1595977215

Fotó: Galovtsik Gábor