Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz támaszpont létesülne Líbiában

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2008. október 31. 8:26

Pénteken Oroszországba látogatott a líbiai vezető; Kadhafi oroszországi látogatása vasárnapig tart. “Moamer Kadhafi fel fogja ajánlani Moszkvának, hogy orosz tengerészeti támaszpontot építsenek az észak-afrikai államban” – állítja a Kommerszant című lap.

Információjuk szerint lehetséges, hogy az orosz katonai bázist Benghazi kikötővárosánál létesítenék. Októberben egyébként egy orosz hadihajó is érkezett Tripoliba. A hajó novemberben egy közös venezuelai-orosz hadgyakorlaton vesz majd részt a Karibi-térségben.

“Az orosz jelenlét biztonsági garanciát jelent majd Líbia számára az amerikai fenyegetéssel szemben" – írja a Kommerszant.

Idén áprilisban, az akkori orosz elnök, Vlagyimir Putyin Tripoliban megegyezett Líbia több millió dolláros, a Szovjetunió idejéből származó adósságának eltörlésébe. Cserébe orosz cégek több milliárd dolláros szerződést kötöttek líbiai cégekkel. Így példáúl az orosz vasúttársaság 2.2 milliárd euros, (azaz 571 milliárd forint értékű) szerződést kötött, líbiai vasúthálózatot építésére.

Az 1969 óta hatalmon lévő líbai elnök az egykori Szovjetunió összeomlása óta először jár Moszkvában. Mostani látogatása előtt egyébként azt kérte vendéglátóitól, hogy oroszországi tartózkodása idején állítsák fel számára jurtasátrát, hogy abban szállhasson meg.