Őskori vérfürdők nyomait fedezték fel egy tömegsírban

A Nílus keleti partján a világ egyik legrégibb, 13 400 éves, háborúkról árulkodó temetkezési helyének leleteit vizsgálták meg újra – közölték május 27-én, csütörtökön a tudósok. A korábban vélttel ellentétben a Dzsebel Szahaba-i sírhely nem egyetlen összecsapás emlékeit rejtette, hanem sorozatos erőszakos ütközetek nyomait. A 61 férfi, nő és gyerek közül 41 csontmaradványain találtak legalább egy sérülést. A sebek leginkább dobófegyverektől, köztük dárdáktól és nyilaktól származtak. Némelyik be is gyógyult, ami arra utal, hogy az ember túlélte a harcot. Tizenhat ember maradványain gyógyult és be nem forrt sebek is voltak, ami arra utal, hogy egy összecsapást túléltek, hogy aztán a következőbe belehaljanak. A mikroszkópos vizsgálat olyan sebeket is azonosított, ahol kőfegyverek maradványai ágyazódtak a csontba.

Az első, 1960-as években készített elemzés csak 20 embert talált, akinek sebei voltak, gyógyult sérülést egyet sem. „A kiterjedt, senkit sem kímélő erőszak egyaránt sújtott férfit, nőt, akár négyéves gyereket is” – mondta Isabelle Crevecoeur, a Bordeaux-i Egyetem paleoantropológusa, a Scientific Reports tudományos lap friss számában megjelent tanulmány vezető szerzője. Dárdát és nyilat távolról is célba lehet juttatni, de közelharcra utaló törések is láthatók, a fejet védve magasba emelt alkarra mért ütés is ilyen sérülést okoz.

A Nílus völgyében vadászó-gyűjtögető csoportok éltek a mezőgazdaság és az állattenyésztés elterjedése előtt. Emlősökre, köztük antilopra vadásztak, halat fogtak, növényeket és gyökereket gyűjtöttek. Kicsi, talán száz tagnál kevesebb lélekszámú csoportokban éltek. Noha a harcok okát nem könnyű megállapítani, annyi tudható, hogy a korszakban a száraz klíma esősebbre fordult, ami a Nílus gyakori, súlyos áradásához vezetett, és talán ez váltotta ki a klánok közötti harcokat a területért.

„Szemben az egyes csatákkal vagy a rövid háborúkkal az erőszak itt rendszeres lehetett, az élet napi struktúrájának része” – mondta Daniel Antoine, a tanulmány társszerzője, a londoni British Múzeum egyiptomi és szudáni osztályának biorégészeti kurátora. Crevecoeur szerint ismeretlen kulturális különbségek is szerepet játszhattak a vadásztársadalmak közötti folytonos erőszakban. A régészeti lelőhely a Nílus-völgy legrégibb, Afrika egyik legősibb temetkezési komplexuma.