Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ősök nyomában

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. november 13. 14:37

Ez a cikk nem született volna meg, ha anyai nagyapám édesapját nem úgy hívják, mint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik honvéd őrnagyát. Úgy véltem, a két Egyed Ignácz között rokoni szálak lehetnek, ezért kutatásba kezdtem, amelynek eredménye ez a kettős portré.

MH_202311_borito

De kezdem a legelején. Anyai nagyapám édesapjáról két dolgot őrzött meg a családi legendárium: viszonylag idősen nősült, s felesége, a dédnagyanyám 21 évvel volt fiatalabb nála, míg a másik fennmaradt emlék szerint részt vett az első világháborúban és megsebesült a harcok során.

Az első lépések

Sajnos sokáig nem éreztem késztetést arra, hogy foglalkozzak dédnagyapám történetével. Amíg nagyapám élt, valahogy sosem került szóba az apja, így Egyed Ignácz életéről – aki több mint másfél évtizeddel a születésem előtt halt meg – az előbbiekben említett két tényen kívül semmit nem tudtam. A Nagy Háború kitörésének centenáriuma környékén fészkelte be magát a gondolat a fejembe: ki kellene derítenem, hogy száz év távlatából mi maradt fenn róla. Sajnos ekkor már nagyapám sem élt, így nem tudtam megkérni arra, meséljen nekem az apjáról – amit egyébként korábban saját magától soha nem tett meg… A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz (HM HIM) fordultam segítségért, kérve a szakembereket, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének fennmaradt levéltári anyagaiból gyűjtsék ki mindazt, amit tudni lehet a dédnagyapámról. A válasz a HM HIM Hadtörténelmi Levéltárának bécsi kirendeltségétől érkezett. De kezdem a legelején. Anyai nagyapám édesapjáról két dolgot őrzött meg a családi legendárium: viszonylag idősen nősült, s felesége, a dédnagyanyám 21 évvel volt fiatalabb nála, míg a másik fennmaradt emlék szerint részt vett az első világháborúban és megsebesült a harcok során.

További részletek a Magyar Honvéd magazin november 10-én, pénteken megjelent számában!