Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összetűzés Hegyi-Karabah határánál

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 27. 6:37

Meghalt egy azeri katona a Hegyi-Karabah határához közel, egy örmény erőkkel lezajlott összetűzésben – közölte szerdán az azerbajdzsáni védelmi minisztérium. A tárca szóvivője elmondta: a katonát akkor érte halálos lövés kedden, amikor az örmények Hegyi-Karabah felől tüzet nyitottak az azeri állásokra.

Az elmúlt hónapokban gyakorivá váltak a térségben az összecsapások az azeriek és az örmények között. Az év eleje óta legalább 3 katona meghalt. Tavaly húsznál több katona vesztette életét ilyen incidensekben.

Az Azerbajdzsánhoz tartozó, többségében örmény lakosságú területi beékelődés, Hegyi-Karabah 1988 óta nem ismeri el Baku fennhatóságát, sőt 1991-ben – Jereván támogatásával – hivatalosan is kikiáltotta „függetlenségét". Hat éven át dúlt emiatt háború örmények és azeriek között, 30 ezer ember halt meg a harcokban. A felek 1994-ben tűzszünetet kötöttek, de sem Baku, sem Jereván nem hajlandó megegyezésre jutni a Kaukázus déli részén elhelyezkedő régió státusáról.

Azerbajdzsán, amely azzal vádolja Örményországot, hogy akadályozza a tárgyalásokat, az elmúlt években gyakran fenyegetőzött azzal, hogy kész erővel visszafoglalni a szakadár régiót.