Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összeütközött egy amerikai romboló és egy panamai tartályhajó

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 13. 13:23

Összeütközött a Hormuzi-szoros bejáratának közvetlen közelében augusztus 12-én, vasárnap egy amerikai rakétaromboló és egy Panamában bejegyzett tartályhajó.

Az ütközés következtében nagy lyuk keletkezett a Porter nevet viselő romboló jobb oldalán, de egyik hajón sem sérült meg senki – közölte az amerikai haditengerészet, amely a kárt kicsinek minősítette. A baleset okát még vizsgálják. A tengerbe nem került olajszennyeződés.

A Porter a Bahreinben állomásozó ötödik amerikai flottához készült csatlakozni.

A Hormuzi-szoros stratégiai jelentőségű olajszállítási útvonal. Irán nemrég azzal fenyegetőzött, hogy lezárja, ha a Nyugat további szankciókat hoz ellene.

Három évvel ezelőtt a szorosban összeütközött a Hartford amerikai atommeghajtású tengeralattjáró és a New Orleans amerikai partraszállító hajó. Az utóbbi üzemanyagtartálya szétrepedt, 15 tengerész kisebb sérüléseket szenvedett. A Hartford súlyosan megrongálódott, a kijavítása költségei mára elérték a 102,6 millió dollárt.