Pár meglepő tény vagy éppen tévhit a koreai háborúról

Az Észak- és Dél-Korea közötti (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Koreai Köztársaság), három évig húzódó háború hivatalosan nem zárult le: hatvannyolc évvel ezelőtt a felek csupán tűzszünetet kötöttek Panmindzsonban.

Az 1953. július 27-én kelt panmindzsoni fegyverszünetet eleinte csak az USA, Kína és a KNDK írta alá, a Koreai Köztársaság nem fogadta el. Bár a tűzszünet megvalósult, békét a mai napig nem kötöttek a felek. A szerződés az 1953 nyarán fennálló arcvonal mentén egy négy kilométer széles demilitarizált övezetet hozott létre, ezzel rögzítette Korea kettéosztottságát. A fegyverszünet tehát véget vetett a harci cselekményeknek, a konfliktus megoldásában azonban csak félsikert hozott.

A háborúban becslések szerint több millió civil és katona vesztette életét vagy sebesült meg.

Az ENSZ-erők veszteségét (főleg ausztrál, brit és török katonák) kilencvennégyezerre, az északiakét félmillióra, a déliekét - a polgári áldozatokkal együtt - 1,3 millióra becsülik. A hidegháború legvéresebb konfliktusa ötvennégyezer amerikai és mintegy egymillió kínai áldozatot követelt.

Valóság vagy propaganda? Valóban mészároltak az amerikai katonák?

Bizonyos feltételezések szerint a No Gun Ri-i mészárlás volt az amerikai hadseregnek a polgári lakosság ellen elkövetett egyik legsúlyosabb kegyetlensége a XX. században. Az amerikai katonák több száz dél-koreai menekültet öltek meg. Bár a hivatalos indoklás szerint a gerillaveszély miatt tüzeltek, az áldozatok többsége nő és gyerek volt. Erről az eseményről azonban sosem készült jelentés.

A Kill 'Em All - American War Crimes in Korea című, 2002-ben készült angol dokumentumfilm feldolgozza a történetet és lerántja a leplet az eseményeket körülölelő tévhitekről. A film - a mészárlás túlélői és az amerikai hadsereg egykori veteránjai visszaemlékezései alapján, valamint Charles Hanley, Pulitzer-díjas író közreműködésével és korábban közzé nem tett vallomások segítségével - alaposan megvizsgálja a mészárlás körülményeit és tisztázza az amerikai brutalitásról szóló mesét.

A déliek oldalán harcoló csapatokat 1951 áprilisáig irányító Douglas MacArthur tábornok Kína bombázását és atomfegyver bevetését is szorgalmazta.

MacArthur tábornok atombombákat kívánt bevetni Kína ellen. Javaslatát meg is tette Harry Truman amerikai elnöknek, s több politikus is ezt szorgalmazta. Az elnök azonban nem akart háborúba keveredni Kínával, emellett attól tartott, hogy Szovjetunió is bekapcsolódik a háborúba, ami világméretű konfliktushoz vezetett volna. Truman végül leváltotta a vele vitába keveredett MacArthurt, s Mathew Ridgeway, majd Mark W. Clark tábornokot nevezte ki a helyére.

Bár Dél-Korea felszabadítására nemzetközi ENSZ-koalíció alakult, a csapatok mintegy kilencven százalékát az Egyesült Államok hadereje adta. Az északiak oldalán Mao Ce-tung több százezer kínai „önkéntest” küldött harcba.

Az Egyesült Államok összesen 67 milliárd dollárt költött a háborúra a harcok három éve alatt. Gyakran előfordult, hogy az északi katonák magukat menekültnek álcázva segítségért fordultak az ENSZ-katonákhoz, majd tüzet nyitottak rájuk. Az észak-koreai csapatok a megszállt déli területeken értelmiségiek tömegeit végezték ki és gyakori volt, hogy a hadifoglyokat is lemészárolták.

A koreai háborúban vesztette életét Mao Ce-tung legidősebb fia, Mao Anying.

Mao Anying a Kínai Népköztársaságot megalapító Mao Ce-tung és Jang Kaj-huj első fiaként született 1922. november 24-én. 1950 júniusában csatlakozott a Kínai Népi Önkéntes Hadsereghez (PVA).

Bár Peng Dehuai, a PVA parancsnoka és más magas rangú tisztek - Mao Ce-tung reakciójától tartva - ellenezték csatlakozását a hadsereghez, Mao Ce-tung felülbírálta Penget. A parancsnok a fiatal tisztet titkárnak és orosz fordítónak nevezte ki. „Liu titkár” álnéven egy régi aranybányászati település közelében húzódó barlangba vezényelték, amely kiváló védelmet nyújtott az amerikaiak légitámadásai ellen, messze a frontvonalaktól.

Több kínai szemtanú elmondása szerint valamikor 1950. november 25-én négy Douglas A-26-os  napalmbombákat dobott le a környéken. Az egyik bomba elpusztított egy ideiglenes épületet a barlangok közelében, megölve Maót és egy másik tisztet.

A huszonnyolc éves tiszt teste állítólag a felismerhetetlenségig megégett. Peng haladéktalanul jelentette halálát a Központi Katonai Bizottságnak, de Zhou Enlai megparancsolta, hogy ne tájékoztassák Mao Ce-tungot fia halálhíréről. Csak 1951 januárjában - amikor Mao Ce-tung kérte személyes titkárát, Ye Zilongot, hogy szállítsa vissza Mao-t Kínába – értesült elsőszülött gyermeke haláláról. Feltételezhető, hogy Phenjanban, a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg hőseinek temetőjében helyezték örök nyugalomra.

A háborúban számos híresség harcolt - többek között - Michael Caine és James Garner színművészek is.

Michael Caine brit színész még saját nevén, Maurice Micklewhite-ként vonult be a koreai háború elején a nagynevű Royal Fusiliers alakulatához. Caine egysége a kínaiak ellen harcolt géppuskásként. Nem véletlen, hogy első jelentős filmjében - az őt sztárrá tevő Zuluban (1964) - is egy valódi háborús hőst játszott el:  Bromhead hadnagy a zuluk ellen harcolt Rorke’s Driftnél. Érdekesség még, hogy a színész a The Whistleblower című filmjében saját kitüntetéseit viselte.

James Garner a koreai konfliktus kirobbanása után katonaként szolgált az Egyesült Államok hadseregében. Frontszolgálatának 14 hónapja során kétszer is megsebesült. Első alkalommal egy ellenséges aknavető gránátrepesze sebesítette meg az arcán és kezén, amelyért még akkor, 1951-ben megkapta a „Bíbor Szív" kitüntetést. Második alkalommal baráti tűz találta el, amikor is egy ellenséges támadás visszaverésére egy amerikai vadászgép tüzet nyitott a frontvonalra. S habár a „Bíbor Szív" csak azoknak jár, akiket harci cselekmények közepette ellenség sebesít meg, végül 1983-ban megkapta második elismerését is, azzal a magyarázattal, hogy habár baráti egység okozta sebesülését, de az ellenséggel folytatott harcban került abba a helyzetbe, amiben találat érte. Leszerelését követően kezdte meg filmes pályafutását.

Az Egyesült Államokban „ismeretlen háborúként”, valamint „elfelejtett háborúként” is hivatkoznak a konfliktusra.

Ez nem véletlen, hiszen jóval kisebb médiafigyelmet kapott a konfliktus, mint a második világháború vagy a vietnámi háború. A konfliktus a televíziózás ingerküszöbét alig lépte át: a leghíresebb a M*A*S*H elnevezésű sorozat - amely egy dél-koreai tábori kórházban játszódik - 1972 és 1983 között került képernyőre, a legutolsó rész azonban nézettségi rekordot döntött a tengerentúlon. Az ezredfordulót követően, egészen napjainkig számos filmalkotás dolgozza fel a háború megfakult történéseit.