Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Színvonalas szavalatok

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. december 9. 19:47

Harmadik alkalommal jelentkezhettek a katonaszülők gyermekei arra a szavalóversenyre, amelyet december 3-án, pénteken este rendezett meg a Katolikus Tábori Püspökség. Az ideit „… édes Hazám, fogadj szívedbe,…” címmel hirdették meg, amelyre októbertől lehetett jelentkezni.

Az indulók a püspökség által kijelölt huszonegy versből választhattak. Előzetesen tizenkilenc gyermek küldte el nevezését – a megmérettetésre azonban sajnos, csak tizenheten tudtak eljönni -, hogy számot adjanak a versek iránti szeretetükről, tudásukról. A zsűri elnöke dr. Simicskó István, a HM parlamenti államtitkára volt, tagjai: Bíró László katolikus tábori püspök, Juhász István vezérőrnagy, a HM HVK törzsigazgatója, Bozó Tibor ezredes, a HM HVK Személyügyi Csoportfőnökség csoportfőnöke és Zóka József ezredes, a HM KPÜ VTI igazgatója.

A meghatározott versek közül hárman is választották Mária Sándor: Mennyből az angyal című költeményét, kétszer hangzott el Reményik Sándor: Erdély magyarjaihoz, Wass Albert Üzenet haza, valamint Radnóti Miklós: Nem tudhatom című verse. Hallhattuk még Illyés Gyula: Haza a magasban, Arany János: Él-e még az Isten, József Attila: Íme, hát megleltem hazámat és a Csodaszarvas, Juhász Gyula: Trianon és Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című költeményét is.

A gyermekek a zsűri véleménye szerint kiválóan felkészültek, így a szavalatok elhangzása után nehezen született meg a döntés.

A zsűri különdíját a 15 esztendős Magyar Melinda, aki Illyés Gyula: Haza a magasban című versét szavalta el. Ő volt egyébként a tavalyi versmondó verseny győztese is. Államtitkári különdíjat kapott Szedenits Jenő: Magyar Mi Atyánk című költeményének szép előadásáért Szabó Orsolya, 11 éves tanuló.
A Katolikus Tábori Püspökség különdíját Rumán András Olivér, 12 esztendős diák nyerte el, aki József Attila: Magyarok című versét adta elő.

A végeredmény:

I. helyezett HERCZEG ZSOLT (Wass Albert: Üzenet haza c. versét mondta el) 15 éves budapesti tanuló, aki így részt vehet a 2011. évi 53. Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklaton.

II. helyezett a 16 esztendős, Vácról érkezett BÉKÉS ALEXANDRA (Márai Sándor: Mennyből az angyal c. költeményét szavalta el.), aki így térítésmentesen vehet részt a 2011. évi Zalavári Gyermektáborban.

III. helyezett a 17 éves pécsi KÖRMÖS REGINA, aki szintén Wass Albert: Üzenet haza című versét választotta.

A különdíjakat és a helyezettek jutalmait dr. Simicskó István parlamenti államtitkár, Juhász István vezérőrnagy és Bíró László tábori püspök adta át.