Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Phenjannal szemben mit sem ér a diplomácia?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. június 6. 13:29

Az Észak-Korea megbüntetését célzó diplomáciai erőfeszítéseknek csak csekély hatása lehet egy olyan hatalomra, amely nem törődik sem a külvilág véleményével, sem saját népe jólétével – jelentette ki vasárnap Robert Gates amerikai védelmi miniszter a BBC-nek adott interjújában, utalva a dél-koreai hadihajó elleni feltételezett észak-koreai torpedótámadásra.

“Annyit lehet tenni, hogy fel kell készülni arra: bármely pillanatban katonai erő bevetésére lehet szükség Észak-Koreával szemben. És ezt senki nem akarja" – mondta.

Észak-Korea provokatív viselkedése dilemmát okoz azoknak az országoknak, amelyek hatékony eszközöket keresnek ahhoz, hogy fellépjenek vele szemben, de az ne a katonai akció legyen – mondta Gates, aki egy ázsiai biztonsági konferencián tartózkodik Szingapúrban.

Elmondta: továbbra is homályos, hogy mi okból támadta meg Észak-Korea a dél-koreai hadihajót. Kérdés, hogy kell-e további provokációra számítani Phenjan részéről – tette hozzá.

Egy nemzetközi szakértői csoport megállapította, hogy egy észak-koreai torpedó süllyesztette el március 26-án a Cshonan dél-koreai hajót, 46 matróz halálát okozva. Phenjan tagadja, hogy bármi köze lenne a tragédiához.

Címkékhadihajó