Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Príma Primissima díjra jelölték a Honvéd Együttest

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. augusztus 14. 8:05

Sok más hasonló jellegű kulturális intézménnyel ellentétben a Honvéd Együttesnél ismeretlen fogalom a nyári szünet, egymást érik ugyanis a fellépések. Mindezt Turányi Zsuzsa művészeti titkártól tudtuk meg, aki elárulta még azt is, hogy az együttest Príma Primissima Díjra jelölték.

Magyar népművészet és közművelődés kategóriában Borbély Jolán néprajzkutató és Mága Zoltán hegedűművész mellett a Honvéd Együttes is „príma" lett – tudtuk meg a művészeti titkártól. Így az együttes – története során először – versenyben van a  „primissima" 50 ezer eurós díjáért. A döntés – a szokásos gálaműsor keretében – decemberben lesz, szavazni azonban már most is lehet a www.primissima.hu honlapon.

A következő hetek programjáról szólva Turányi Zsuzsa elmondta: a táncosok a Tenkes kapitánya című produkcióval lépnek fel augusztus 16-án, Siklóson. A Csárdás – A Kelet tangója című művet pedig augusztus 20-án adják elő Tiszaújvárosban. Szeptember 3-án, Ungváron – az ottani főkonzulátus meghívására – a Monarchiát mutatják be a Honvéd Táncszínház tagjai.

A Honvéd Együttes Férfikara idén is elénekli a Himnuszt és a Szózatot az augusztus 20-i budapesti tisztavatáson. „Ráadásként" hangzik el tőlük a Hősök terén Kölcsey Ferenc Huszt című versének Kodály Zoltán által megzenésített változata. Augusztus 28-án pedig már a németországi Weimarban lépnek fel, ahol Berlioz Faust elkárhozása című drámai legendáját mutatják be.

Ennél is messzebbre utazik szeptemberben a Hegedős Együttes, a zenekart Kínába hívtak meg egy nemzetközi népzenei fesztiválra.