Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rajtaütés Maliban: több tucat katona esett áldozatul

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. március 19. 11:33

Szélsőségesek legyilkoltak harminchárom katonát Maliban egy rajtaütés során és megsebesítettek további tizennégyet – közölte a nyugat-afrikai ország hadserege március 16-án, kedden.

A tájékoztatás szerint az iszlamisták egy őrjáratot támadtak meg az ország Gao régiójában. A tizennégy sebesült katona közül nyolcnak súlyos az állapota. További tizenegy katonának nyoma veszett. A támadók közül héttel végeztek.

A Száhel-övezetben számos iszlamista milícia tevékenykedik, egyes csoportok az Iszlám Állam, mások az al-Kaida nemzetközi terrorista csoportnak esküdtek hűséget.

Franciaország mintegy 5100 katonával harcol a szélsőséges iszlamisták ellen a Száhel-övezetben, Maliban 1600 fős kontingenst állomásoztatva.

A Barkhane hadművelet 2014 augusztusa óta zajlik a térség öt országában: Maliban, Csádban, Burkina Fasóban, Nigerben és Mauritániában. Maliban az ENSZ békefenntartó missziója is jelen van. Az országban tavaly vesztették életüket eddig a legtöbben terrorista támadások, etnikai összecsapások miatt.